Magyar Egyház, 1929 (8. évfolyam, 9-12. szám)
1929-12-01 / 12. szám
35 tam minden neszre, így haliám meg az egyeződést, mert azon tanakodtak, hogy ki hova álljon? A kanyarodónál aztán, ahol az ösvény dombra fordul, előttem a sok legény egész sorjával, de egy éppen csak két lépésre; sötét volt, mint a korom, mégis észrevettem a felemelt botot. Marokra én is a matyukást. Félre az útból akárki vagy — kiáltok — de meg sem mozdul... Neki hát én s olyat téritek a válla közé, hogy a földet rögtön megfekszi!. .. Aztán elé a kést s ahol értem! .. . Meghalt egy mukkanás nélkül. Ettől én is megrizámlottam, kereket oldottam s egy futásban haza. Mi lesz ebből biró uram?! A biró megrágja a szót; nem a hányaveti, pöffeszkedő legény áll már előtte, hanem a bajbajutott, aki tanácsot kér; de a törvény is parancsol, annak se jó nyakát szegni. — Hát baj no, annyi bizonyos — kezdi a biró lassan, ahogy biróhoz illik ; aztán nehéz lépéssel méri a szobát s gondolkozik keményen. Egész birósága alatt nem történt még ilyen eset, nehogy elügyetlenkedje, hogy holta után is erről emlegessék. — Először is ecsém — számolja a szót — a törvény nevében letartóztatlak; a két hites fogja közre!... Azután meg ide a kést s a matyukást; a kisbiró vegye kézbe! Jóska szó nélkül adja át a matyukást, de a kést nem kapja sehol. — A tetthelyen maradhatott, biró ur, úgy kell lenni — izzad a legény. — Sebaj, mert a tetthelyre úgyis kimegyünk, hát uraim — fordul a tanácsbeliekhez — a község dolga várhat, első a törvény!. .. A többi rábólintott s szó nélkül indult az egész. Jóska se panaszkodhatott, hogy nincs elég kisérője; hát amig a falun végig mentek?!... Tudta már a faluban a gyermek is s aki csak tehette, elment csoda látni. A pap is könnyen megolvashatja, hányán lesznek ma a templomban ?! Folyt aztán a zuvat, mint a megáradt viz: — Fene dolog no, nem szeretnék a bőrében lenni. — Szó, ami szó, de az éjjel se szerettem volna! — Amilyen világ van, még fel is akaszthatják. — Hogy akasztanák, mikor a maga védelmére tette?! Ha ügyes nem lesz, a fogát is könnyen ott hagyhatta volna! — Hogy is tudott megszabadulni a tenger ellenségtől? — Bátor legény no, megadhatja az irigye is. — Erő nélkül a bátorság se sokat ér! — Nem is volt tréfa hallják — kap a szóba Jóska — mert csak amilyen ütést a vállamra kaptam, valami gyenge legény attól is megszédült volna. Benne van a dicsekvésben megint. Hanem amint a tett helyéhez közelednek, szinte szemlátomást párolog a bátorsága s úgy vacog a foga, mintha hideglelős lenne. Közel nem menne a világ sürü kincséért se, csak messziről magyarázza, hogy a holttestnek ott kell lenni a döltes búza között, a dombhaj lásban . .. A bátrabbak arra indulnak, a biró jár elől, ahogy dukál a törvény emberének. — Megvan! — kiáltják nemsokára hárman is. A gyengébb szivüek a szemüket is behunyják a nagy irtózástól. A biró felemeli a testet... Rongyos harisnya, még rongyosabbing s lyukastetejű szalmakalap minden öltözete s amint mozgatja a zsendülő búza felett, olyan kacagás támad, hogy a harangszót is tulharsogja ... Jóska is odapillant félszemmel, s hát uramfia ... egy agyonszurkált madárijesztőből hulldogál a szalma!!... Különös érzése támadt: mintha halott volna s zimankós tél hullatna sírjára szemfedőt!...
