Magyar Egyház, 1929 (8. évfolyam, 9-12. szám)
1929-12-01 / 12. szám
11 SZÜKSÉG VAN-E HITVALLÁSOS EGYHÁZRA? Az ujabbkoru protestántizmusnak egyik égető kérdése, hogy szükség van-e hitvallásokra és ha szükség, milyen mértékben ? A reformáció századában minden felekezet megalkotta a maga hitvallásos könyveit, amelyek egyfelől egységessé tették az ugyanazon egyházi közösséghez tartozók vallásos felfogását, de ugyanakkor választó vonalat is húztak, amelyek a protestáns keresztyéneket a vitás kérdések miatt külön táborokba szakították. Ott van például az urvacsorai kérdés. A sákramentum lényegét képező s a kenyér és bor felett elmondani szokott szereztetési szó ugyanaz, mégis nincsen olyan hittani kérdés, amely annyira meg-osztaná a keresztyéneket, mint épen a Krisztus eme nagy rendelkezése. Sok protestáns csak puszta emlékvacsorát lát benne; a valóban kálvinista hiszi, hogy benne a Krisztus teste és vére, amely leszáll az égből, lelki eledel gyanánt adatik; a lutheránus a kenyérrel és borral azonosítja a Krisztus testét és vérét úgy azonban, hogy a sákramentumi élvezésen kivül az elemek titokzatossága megszűnik; a római katholikus felfogás szerint a kenyér és bor átlényegül a Krisztus testévé és vérévé és a sákramentumi élvezés után is az marad, épen azért a megszentelt és oltárra kitett ostyában maga a Krisztus imádandó. Mikor ilyen sokféle theologiai elmélettel találkozunk, dacára annak, hogy az ősegyház az úrvacsora titokzatosságát gyarló emberi nyelven nem próbálta kifejteni és rendszerbe foglalni, szinte hajlandók vagyunk igazat adni annak a hittudósnak, aki azt mondotta, hogy az úrvacsorában mindenki annyit kap, amennyit hisz! Könnyű dolog tehát megállapítani azt, hogy a hitvallások gátakat állítanak a különböző keresztyének közé, azzal sem sokat mondunk, ha a hitvallásos könyveket emberi tekintélynek minősítjük (vagy papirpápáknak, amint azokat a múlt század harcaiban nevezték), a kérdés az, hogy a hitegységet mi biztosítja számunkra és hogy szükségünk van-e még a XX. században is hitvallásokra? Felelet helyett vessünk egy történeti visszapillantást a kér. Egyház 19 évszázados történetére és megtaláljuk a kívánt választ. Az ősegyháznak nemcsak hivatalosan elfogadott hitvallása, hanem kezdetben újszövetségi Bibliája sem volt, amennyiben az Egyház pár évtizeden keresztül megvolt és működött anélkül, hogy az újszövetségből egy betű is le lett volna írva. Mert benne volt a Krisztus és az Ő le nem írott, de állandóan hirdetett Igéje. Mikor a protestánsok közül még most is sokan a Biblia Egyházáról, a római katholikusok pedig az Egyház Bibliájáról beszélnek, eljött az ideje annak, hogy a téves szembeállítással szakítsunk és beszéljünk az Egyházban mindig jelenlevő Krisztusról, az Ő Igéjéről és Egyházáról. Az első pünköst ünnepén az Anyaszentegyház megalapítását megelőzte a Krisztus feltámadásáról szóló Ige, amit Péter apostol hirdetett, noha írásos újszövetségről akkor még szó sem lehetett. Krisztus az örökkévaló Király, az Egyház az Ő országa és a későbben írásba foglalt újszövetség az Ő országának alkotmányos könyve. Már az apostoli kornak megvoltak a maga hittani problémái, amiket megoldottak úgy, hogy nem szakadtak külön pártokra. Hogy az üdvösség csak a zsidóknak volt-e szánva, vagy a pogányoknak is, hogy a keresztyénekre nézve kötelezŐK-e a zsidó szertartásos törvények : olyan kérdések voltak, amelyek az apostoli egyházra nézve időszerűek voltak és megtalálták reájok a kellő feleletet. Későbben is azt látjuk, hogy az Egyháznak állandóan kellett hittani kérdésekkel foglalkoznia. Ha az árián, pelágián és egyébb téves felfogásra gondolunk, világosan áll előttünk, hogy
