Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1928-07-01 / 7. szám
8 gyár reformátusoknak s akik a Heidelbergi Kátét rendszeresen magyarázzuk templomainkban, próbálnánk annak igazi értékét alászállitani. Azonban a fenti összehasonlítást és megokolást méltánytalannak tartjuk a II. Helvét Hitvallás rovására. Anélkül, hogy a két hitvallás részletes összehasonlításába bocsátkoznánk (amelyre azonban alkalom adtán rátérünk) most csak a dr. Makkai Sándor megállapításának fogyatkozásaira mutatunk rá. A legelső az, hogy túlságosan röviden, négy és fél sorban végez a II. Helvét Hitvallással. A második az, hogy megállapításai csupa negatívumok. Pozitívumként csak annyit állapit meg róla, hogy “rendkívüli története becse” van, szóval múzeumba való ereklye. A harmadik: a Püspök Ur elfelejtkezik könyvének céljáról, amely nem más, mint a magyar református intelligencia felrázása és eszméltetése. Hiszen ő maga panaszkodik könyvében arról, hogy mennyire kétségbeejtően járatlan a magyar ref. intelligencia a vallás legelemibb kérdéseiben is. S a II. Helvét Hitvallás tárgyalásánál feltételezi azt, hogy a magyar ref. intelligencia ezt a hitvallást könyvnélkül tudja, tisztában van erényeivel, fogyatkozásaival s mint ilyet, a fenti módon húsz-harminc szóval el lehet intézni. Eltekintve attól, hogy ilyen lakónikus elintézésre nem szolgált rá a II. Helvét Hitvallás, egyúttal nagy méltánytalanság épen a magyar ref. értelmiséggel szemben. Az iró ugyanis anynyira vaskövetkezetességgel, pontossággal és hűséggel kezeli tárgyát, okoskodása annyira logikus, hogy egész eddig a pontig kénytelen mindenki mindenben igazat adni neki. Theológiailag iskolázatlan ember nem is veszi észre, hogy a két szimbolikus könyv, de különösen a II. Helvét Hitvallás tárgyalásánál egy kis saltus, ugrás történt, ami a logikai menetet látszólag ugyan nem, de a valóságban ugyancsak megsántitja. A mi világi értelmiségünk ezt az ugrást nem veszi észre és igy — föltétlenül megbízva előbbi tapasztalatai alapján az iró AJÁNLHATÓ PERTH AMBOYI CÉGEK: Telefon Perth Amboy 1712 MITRUSKA JÁNOS Magyar Temetkezési Vállalkozó 681 CORTLAND ST„ PERTH AMBOY Phone Perth Amboy 702 ZYLKA MIHÁLY Temetésrendező és Balzsamozó 511 STATE ST., PERTH AMBOY, N. J. Ha taxire van szüksége, hivja fel Perth Amboy 2200-t. Éjjeli és nappali szolgálat. YELLOW CAB COMPANY Illés Sándor elnök Phone Perth Amboy 1444 STERN JÓZSEF MAGYAR SZABÓ. Ruhát tisztit és vasal. Uj ruhákat készít. Papi ruhákat is. 347 SMITH ST., PERTH AMBOY, N. J. Telefon Perth Amboy 1193 S. SECOND ST. COAL CO. Bacskay József, elnök Magyar Szén és Fakereskedő 137 — 2nd ST., PERTH AMBOY, N. J. WILLIAM STRUVE & SONS Virágkereskedők Virágdiszitést végez, pálmákat, cserepes virágokat és csokrokat árul. Phone: 684 355 LAURIE ST., PERTH AMBOY Telefon: Perth Amboy 2788 NÁNÁSSY KÁLMÁN Magyar építési vállalkozó. — Uj házakat épit, régieket javít. 221 SHERMAN ST. PERTH AMBOY, N.J. Phone Perth Amboy 1548-R SZILÁGYI MIKLÓS Magyar építési vállalkozó 412 ALPINE ST., PERTH AMBOY, N. J.