Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1928-10-01 / 10. szám
22 Szeptember 23-án kereszteltetett meg Eigner László tasi és Batár Erzsébet nagykállói születésű szülők kis fia András és János névre. Keresztszülök Kozma János és Bacskay Anna. Szeptember 30-án kereszteltetett meg Erzák József miskolczi és Baranyai Erzsébet zsujtai születésit szülők kis fia Alfréd József névre. Keresztszülők Homa János és Baranyai Ilona. Temetések. Nagy részvét mellett temettük el egyik hűséges egyháztagunkat Juhász Andrást szeptember 7-én. Juhász András 1883-ban született Nagy-Bozsván, 26-év óta Amerikában volt s egyházunknak 25 év óta tagja volt. Három hét múlva Juhász András halála után 88 éves korában édes anyja özv Juhász Jánosné költözött el szerettei közül, akinek temetése folyó hó 28-án nagy részvét mellett ment végbe. A minden vigasztalások Istene, aki megsebzi a sziveket, egyedül képes begyógyítani. A vigasztalás nála van. Ő kegyelmes, könyörületes és jó. Számadásaink. Kiadásaink szeptember hónapról pontosan még nincsenek összegezve. Összes bevételünk volt szeptemberben 1,593.00 dollár. Ez összegből ugyancsak szeptember hónapban több mint 800.00 dollárt adóságok törlesztésére fordítottunk. Pontos számadást a következő hónapban hozunk. Esperesi látogatás. A múlt hónapban tartotta meg esperesi látogatását (canonica visitatio) egyházunkban Ntü. Nánássy Lajos a keleti egyházmegye esperese. Az egyháztanács ez alkalomból rendkivüli gyűlésre jött össze. A hivatal átvizsgálása alkalmával szomorúan állapitatott meg az a tény, hogy az egyháznak a múltban, tehát a régi lelkész idejében halotti anyakönyve a négy utolsó esztendőben, konfirmandus anyakönyve pedig egyáltalában nem volt vezetve. Intézkedés történt uj anyakönyvek beszerzésére. Úrvacsora. Ujkenyéri úrvacsorával augusztus hónapban híveink közül 270-en éltek. Az úrvacsorát megelőző bűnbánati istentiszteleten egy alkalommal Nánássy Lajos esperes, másszor Vincze Károly carteretti lelkész hirdette az Istennek Igéjét egyházunkban. A trentoni egyház fennállásának és alapításának 30 és 34 éves jubileumi ünnepsége, valamint az egyházmegye szeptember 2-i közgyűléséről mozgókép felvételek készültek. Szeptember 16-án lett bemutatva a jubileumi ünnepségünkről és az egyházmegyei közgyűlésről a film. Az egyik a jubileumot, a másik az egyházmegye lelkészi karát és világi kiküldötteit mutatja be. A film nagyszerűen sikerült, éppen azért egyházunk megvásárolta s amenvnyiben a független egyházaknak szükséges, szívesen kikölcsönözzük. A lelkész tanulmányai. A gyülekezet lelkésze ebben az évben is folytatja tanulmányait a new brunswicki theológián. Főtantárgyakul a vallás pszichológiát, dogmatikát, gyakorlati theológiát és a vallásos neveléstant választotta, melyekben specializálni kívánja magát. CARTERET, N. J. Templom: Pershing és Washington Ave. sarkán. — Lelkész: Vincze Károly. Lakása és postacíme: 175 Pershing Avenue. Telefon: 465-J. Főgondnok: Danes László. Algondnok: Id. Samu Ferenc. Pénztárnok: Térjék Károly. Egyháztanácsosok: V. Balog János, Szabó Lajos, B. Katkó Ferenc, M. Kovács István, Szabó Bertalan, Kői Ferenc, Dókus István, Fábián Lajos, Szabó János, László István, Orosz János. Orgonista: Wéber Gyula. Egyházfi és harangozó: Id. Sütő Gábor. Istentisztelet: Vasárnap délelőtt fél 11; délután 3 órakor. Hétköznapi istentisztelet (a böjti és adventi időszak alatt): Csütörtökön este fél 8 órakor. Rendes egyháztanácsgyülés: Minden hónap első szombatján este 7 órakor. —■ Szombati iskola: délelőtt 9—11. Vasárnapi iskola: délelőtt fél 10-töl fél 11-ig. Konfirmáltak Egyesületének összejövetele: Vasárnap délután 2-től 3-ig. Lorántffy Zsuzsánna Nőegylet: Gyűlését tartja minden hónap első vasárnapján, délután 4 órakor. Ref. Férfi Betegsegélyző Egylet és a Református Egyesület 144-ik Osztálya: Gyűlésüket tartják minden hónap negyedik vasárnapján délután 4 órakor. Ifjúsági Énekkar: Óráit tartja péntek esténként fél 8 órakor. Októberi események. Október 21-ikén konfirmációi vizsga és konfirmáció. Október 21-től 28-ig bűnbánati hét, istentiszteletek csütörtök, péntek és szombat este fél 8-kor. 28-ikán ujbori és reformáció em