Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1928-04-01 / 4. szám
26 egyháztagok egyházunk javára adott névnapi vacsorája keretében. A rendelkezésünkre álló hely szűke miatt nem térhetünk ki a gazdag és nívós program ösmertetésére s a névnapi felköszöntőkre, a tiszta anyagi eredményről (93 dollár) következtethetünk az erkölcsi sikerre is. Névnapja alkalmával lelkészt az egyház, nőegylet és ifjúsági kör és a vasárnapi iskolások kedves és értékes ajándékokkal lepték meg. Hálás köszönet az estély sikerre vivőinek. Névnapi meglepetés. Ügyesen előkészített, tökéletesen sikerült feledhetetlen meglepetésben részesítették a Nöegylet, általában az egyház nőtagjai április 10-én este a lelkész feleségét névnapja alkalmából. Az iskolában folyt le a kedves ünnepség, ahol 65 nő várta megteritett asztalok mellett az egészről mit sem sejtő lelkésznél Szívből jövő felköszöntök mellett a szó szoros értelmében egy egész halom igen értékes ajándékkal lepték meg az ünnepeltet, aki a meghatottságtól alig tudta megköszönni a szeretet és megbecsülés eme gyönyörű megnyilvánulását. Helyszűke miatt, sajnos, nem sorolhatunk fel neveket. Őszinte köszönet mindenkinek. Szini előadás. Április 21-én az A. O. H. Hallban az Ifjúsági Kör fog egy három felvonásos színmüvet (A Cigány) és egy egy felvonásos bohózatot (Jerémiás siralmai) előadni. A nagysikerűnek ígérkező előadásra ez utón is felhívjuk gyülekezetünk figyelmét. Gyermek színdarab. Április 29-én az iskolában a szombati iskolás gyermekek fogják előadni a már jól betanult “Hófehérke és a hét törpe” és “Karcsi nagyon beteg” c. színdarabokat. A jelekből Ítélve, termünk szűknek fog bizonyulni. Anyakönyvünkből. Keresztelés. Március 11-én keresztelte lelkész Lovas Mihály ref. (Elizabeth, Pa.) és neje sz. Varró Erzsébet rom. kath. (Elizabeth, Pa.) szülök 1928 február 27-én született fiokat Mihály névre. Keresztszülék: Kádár Miklós ref. és neje sz. Fecske Erzsébet pittsburghi lakosok. Szereti a Magyar Egyházat? Akkor rendezze hátrálékát és fizessen is elő! Bell Phone 5191 Established 1904 The Live Wire Furniture Store J. HIRSHBERG CO. Complete Home Furnishers 331-333 FIFTH AV„ McKEESPORT, PA. BAIRD’S DRUG STORE Okleveles magyar gyógyszerész készíti az orvosságokat 1210—1212 FIFTH AVE. & HAZEL ST. McKEESPORT, PA. Pontos pénzkiildés és hajójegyek STATE BANK OF McKEESPORT 416 Locust Street Betétek után — 4% — kamatot fizet MILLER DRUG COMPANY Receptjeit pontosan készíti a Magyar Patika FIFTH & LOCUST, McKEESPORT, PA. Bell Phone 2-0724 MARTIN BREYER MAGYAR KÖZJEGYZŐI IRODÁJA Ingatlanok vétele és eladása. Mindenféle biztosítás. Esténkint is nyitva 7—9-ig. 209 PEOPLES BANK BLDG. McKEESPORT, PA. § ELEK ÁRPÁD KÁVÉHÁZA magyaros vendégszeretettel szolgálja ki vendégeit v, 312 MARKET ST., McKEESPORT, PA. Phone: McKspt 1000 — Utazzék a BROWN & WHITE TAXIN Éjjeli és nappali szolgálat Phone: Dukane 6 Telefon: Carteret 320 Winchester Store BROWN BROTHERS Vasáruk, Szerszámok, Festékek és Sportcikkek 579—581 Roosevelt Ave., Carteret, N. J.