Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1928-12-01 / 12. szám
13 A SZENNYSAJTÓ VESZEDELME. A letűnt nemzedékek legnagyobb vívmánya s az újabb társadalmaknak legértékesebb kincse kétségtelenül a szabad sajtó. A könyv, az újság, a betű ma már olyan jelentőséggel bírnak, hogy nélkülök a kultúra embere talán élni sem tudna. Ma már az olvasás nem pusztán élvezet és nem csak szórakozás, hanem feltétlen szükséglet is. Az iparos, a gyáros, a munkás, a hivatalnok, a kereskedő, a földműves, szóval minden foglalkozási ág, a sajtó utján továbbítja munkájának eredményeit. Ezekben van lefektetve a tudományos kutatások minden eredménye, itt olvashatjuk azokat a dolgokat, amelyekre nekünk, kenyérkereső embereknek, feltétlenül szükségünk van. Köztudomású, hogy a sajtó még néhány évtizeddel ezelőtt is csak bizonyos korlátok között tájékoztathatta a nagy nyilvánosságot. Sőt még napjainkban is vannak olyan országok, amelyek törvényes intézkedésekkel, részint társadalmi, részint állami érdekből, megvizsgálják azokat a termékeket, amelyeket a szerzők a nyilvánosság számára szántak. A sajtó szabadságának ez a megszorítása azonban kezd mind jobban és általánosabban a múlt idők emléke lenni. Senki sem vádolhatja a protestántizmust s benne minket, magyar reformátusokat azzal, hogy kerékkötői voltunk valaha is a sajtó szabadságának. Hiszen a történelem szerint büszkén mondhatjuk, hogy a sajtószabadság első hősei a reformátorok voltak. Az iskolák, nyomdák tömeges alapításának s a könyvek nyomtatásának az első etappja arra az időre esik, amikor a reformáció diadal-utjára indult. Ma is mi örülünk legjobban a sajtó teljes szabadságának. Értékelni tudjuk azokat a kincseket, amelyeket a szabad sajtó napfényre hoz. Értékelni tudjuk azokat a kutatási eredményeket, amelyeknek publikálása megfizethetelen szolgálatot tesz az emberiségnek. Amilyen mértékben örülünk az itt felsorolt tényeknek, éppen olyan szomorúság tölt el bennünket akkor, amikor látjuk, hogy a szabad sajtó előnyeit lelkiismeretlen emberek, vagy csoportok nem azokra a szent célokra használják fel, amelyeknek az egyetemes emberiség hasznát vehetné, hanem olyan erkölcstelen céloknak a szolgálatába állítják, amelyek a pénzszerzésen kívül csak arra alkalmasak még, hogy az emberiségből kiöljék a szeretetnek, hitnek, emberi tisztességnek és szeméremnek utolsó szikráját és lehelletnyi melegségét is. Ki ne ismerné azokat a sajtótermékeket, amelyek olyan kedvenc olvasmányai lettek a fiatalságnak? Ki ne látott volna már olyan könyveket, amelyeket kaján kacajjal kinálgatnak uton-utfélén a pénzsóvár emberek? Milyen diadala van a kommunisták lapjainak is azok közt a korcsmavirágok közt, akik a munkakerülésen kívül csupán azzal foglalkoznak még, hogy a “gyilkos Hooverről” “a csuhás, butitó, tolvajkodó, munkásfaló papokról” pokróc stílusban megirt cikkeket elolvassák. Természetesen ezeknek az embereknek sem műveltségük, sem jártasságuk nincsen ahhoz, hogy olvasmányok igazsága után egy kis fáradsággal utána kellene nézni. Ők semmit sem hajlandók két oldalról megvizsgálni. Mindig csak az egyik oldalát, a szenzációhajhászó, erkölcstelen és piszkos oldalát szemlélik a dolognak. Ez a szennysajtó egyik típusa. Van másik is! Azok a forgalomba hozott elbeszélések, regények, időszaki lapok, amelyeknek mindig egy és ugyanaz a témájuk: a nemi élet természetes és természetellenes nyilvánulásainak és az ezzel összefüggő trágárságoknak az ecsetelése. Nem egyebek ezek, mint a fajtalanságra való felhívásnak, az erkölcsök kigúnyolásának, az érzékiség felzaklatásának a módszertana. Elsősorban a fogékony fiatalságnak, az érzéki világ misztériumába még be nem avatott női világnak; mondjuk ki nyíltan: a tisztességes asszonyok és ártatlan leányok cimére készülnek. Ezek a termékek nem ismernek tilost. Még* iskolák, nevelőintézetek
