Magyar Egyház, 1928 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1928-11-01 / 11. szám
10 Az úrvacsora kiszolgáltatása alkalmával a lelkész elfoglalja helyét az oltárnál és bünbánattételre hivja fel a térdeplő gyülekezetei, majd bünbocsánatot hirdet. Ezután hangosan a niceai hitvallást mondják el, továbbá a Gloria Deo-t, az illető vasárnapra előirt episztolát és evangéliumot olvassák, eléneldik a Gloria Patri-t, adományokat szednek, majd lelkész alkalmi bibliai verseket olvas. Ekkor jön az ős egyház liturgiájából vett párbeszéd, a hálaadó (eucharistikus) imádság, amibe bele van szőve a gyülekezet által hangosan mondott szeráfok himnusza, ezt követi a szereztetési szavak olvasása, a megszentelő imádság, amiben a Szentlélek áldását kérik az elemekre, több rövid imádság, a sakramentum kiszolgáltatása, hálaadó imádság, a Te Deum párbeszédes elmondása lelkész és gyülekezet között és végül az áldás. Konfirmáció alkalmával a növendékek térdelnek és úgy fogadják a lelkésztől a kézrátételt. A konfirmációval kapcsolatban hangsúlyozva van, hogy abban a Szentlélek áldása nyujtatik. Lelkészavatás alkalmával a szentelendő letérdel, miközben többek között ilyen kérdést tesznek fel neki: “Elismered-e, hogy ez az egyház, amelytől a szentelést nyered, a katholikus Egyháznak a successio folytán igazi része?” Az “elder”ek és diakónusok (tehát világiak) avatása alkalmával a jelöltek térdelnek és úgy nyerik a kézfeltételt. A hely nem engedi, hogy e tárgyról bővebben írjunk. Különben is nem a függetlenek hivatása volna, hogy a Presbyterian és Reformed Church istentiszteleti szertartásait ismertessék. Ennek az ismertetésnek az Amerikai Magyar Reformátusok Lapjában kellene megjelenni magyar csatlakozott lelkészek tollából, annyival inkább, mert a nevezett lapot a fent emlitett két amerikai egyház tartja fent. Az ok, amiért mi foglalkozunk teljes tárgyilagossággal és jó indulattal a Presbyterian és Reformed Church szertartásaival, abban keresendő, hogy egyes lelkészek, akik pedig a fenti két felekezethez tartoznak, régebben, sőt legújabban is gúny és támadás tárgyává tették a “katholikus” elnevezést, térdeplést, az úrvacsoráról alkotott komolyabb felfogást és elfeledkeznek arról,'hogy mikor ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban a függetleneken akarnak ütni, ugyanakkor kenyéradó gazdáik szokásait és gyakorlatát állítják pellengérre. Miért nem írják meg azt a tényt, hogy a Presbyterian egyház szertartásában mintegy 35, a Reformed Church “Order”-ében pedig mintegy 50 imádság van átvéve az episzkopálisok “Prayer Book”-jából? Miért a függetleneket próbálják rágalmazni a magyar ref. egyház gyakorlatától való elhajlással, miért nem állapítják meg a reánk alkalmazott mértékkel, hogy felekezeteik sok tekintetben végzetesen hajlanak az episzkopálisokhoz ? Ismételjük, hogy nekünk a Reformed és Presbyterian egyházak által használt ágendák ellen nincs semmi kifogásunk. Többször hangoztattuk, hogy egyházi differenciák megállapítása alkalmával a helyes sorrend ez: 1. Hittani felfogás. 2. Egyházkormányzati berendezkedés és 3. Szertartás és külsőségek. A II. Helvét Hitvallás világosan megmondja, hogy különböző szertartások használata mellett is lehet hitegység és csak a felületesen gondolkodók helyeznek nagy súlyt a szertartásokra. Ebben a tekintetben Krisztus törvényt nem adott, tehát minden egyház élhet a keresztyén szabadság jogával. Nekünk tisztán és kizárólag csak azok ellen a csatlakozott magyar lelkészek ellen van kifogásunk, akik, csak azért, hogy rajtunk ütni próbáljanak, alaptalanul kifogásolnak, sőt gúny tárgyává tesznek olyan külsőségeket, amikben az ő egyházaik bővölködnek első sorban. Az egyházi lapoknak kötelessége az, hogy olvasóikat tanítsák, neveljék és felvilágosítsák. Ez a cikk is tisztán ebből a szempontból íródott. Nánássy Lajos.