Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1927-12-01 / 12. szám
28 szeretet (I. Ján. 4—16), akkor lehetetlen, hogy volna szive örökké szenvedni hagyni valakit is, hanem vagy megbocsájtana neki, vagy végképen megsemmisítené de örökké semmiesetre sem gyötörné. így szól ez a szépen hangzó, de annál veszedelmesebb állítás. Már most, aki igy szól, az először is nem ismeri a Isten szeretetének a természetét. Az Isten szeretete szent szeretet és együtt veendő az Ő igazságával. Szeretetével nem teheti magát igazságtalanná, Ítéletében lazává az Isten. Az egész világ erkölcsi egyensúlyát fenyegetné felborulás, ha másképen szeretne az Isten. — Másodszor, aki igy szól, nem ismeri a bűn rothadt undokságát. Aki az Isten által felkinált idvességet eh utasító, közönbösen tudomásul nem vevő, sőt ellene dolgozó, Istennek munkásait üldöző, az Ur szántóföldjében konkolyt hintő bűnt csak egy kicsit is megismerte: az nem lafatyol kegyetlenségről, szeretettel ellenkezőségröl, mikor a bűnösök örök büntetéséről hall. Sőt azon csodálkozna, ha másképen volna. Utóvégre elég ha a földön bolondot próbálnak fizni az Istenből, hát még a földi élet után is legyen rá alkalom?! Harmadszor, aki bármi módon enyhíteni próbálgatná a tulvilági bünhődést és alkalmakat szeretne adni ott is a megjavulásra : az csak azt mutatja ki, hogy fogalma sincs neki arról a rettenetesen komoly szerepről, melyet a földi élet és a halál van hivatva betölteni emberi rendeltetésünkben. Isten megad minden alkalmat az embernek az Ő hozzá térésre. Elég hosszú az Ő türelmessége is. (Róni. 2—4.) De ezeknek az alkalmaknak és ennek a türelemnek a halál végét veti. És akinek egy élet nem elég a megtérésre, akit egy élet alatt nem hat meg az Istennek türelmessége: annak egy örökkévalóság is kevés volna, arra nincs mit várni, azzal nincs mit kísérletezni, a földi élet szent és megdöbbentő komolyságát azért nem érdemes feláldozni. — Negyedszer pedig aki bármiképen enyhitgetni próbálná a meg nem tért bűnösök örök bütetéséről szóló bibliai tanítást: az mindenképen, a Krisztus kijelentésének komolyan nem vételében válik bűnössé. Mert nem más, mint Krisztus volt az, aki az örök büntetésről azokat a rettentő kijelentéseket tette, Ő pedig az Atyától jött és tudta, mit beszél. Ellenben aki okosabb akar nála lenni, az nem tudja, mit csinál. Mi nem akarunk az Ur Jézusénál jobb keresztyénséget adni, se vallani. Azért változtatás nélkül elfogadjuk, és a magunk bűntől megőrzésére forditjuk azt a tanítását, hogy a megátalkodottakra, halálukig meg nem tértekre örök büntetés vár. IX. Volna még egy pár kérdés, amire még ki lehetne térni. így az a kérdés, hogy hol fogják majd az elvetettek ezt a rettenetes és örök büntetést elszenvedni? Erre csak annyit mondok, hogy bárhol kelljen is elszenvedni a büntetést, bárhogyan nevezzék is azt a helyet, a lényeg ugyanaz marad: a meg nem tért bűnösök örökké szenvedni fognak. Hogy hol, milyen nevű helyen, az nem sokat segit majd rajtuk. Továbbá kérdezni lehetne, hogy milyen büntetésben részesül az, aki egész életén át gonosz volt, vagy aki csak aránylag rövid ideig vétkezett. Felelet: Először is aki megtért, ha mindjárt halálos ágyán is, az ment az örök gyötrelemtől. Legfeljebb a boldogságnak fogja kisebb, de folyton növekvőbb mértékét kapni. Továbbá a meg nem tért bűnösök közt is nem a bűnös élet hosszúsága számit. Valaki egy pillanat alatt vétkezhet olyat, ami miatt örökre elveszhet. Végül a szenvedés mértékében különbség van a szerint, hogy ki mennyire volt tá-
