Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1927-02-01 / 2. szám
6 hogy a magyar református hit szép zászlóját magasra felemelve megtartsuk, hogy akinek magyar református a szive, az magyar református lehessen mindenestől fogva. Semmi sem áll tőlünk távolabb mint az, hogy harcoljunk az oknélkül való harc gyönyöréért. De egyformán távol áll tőlünk az is, hogy békéről beszéljünk akkor, amikor a békefeltételek legelseje az, hogy hitünket megtagadjuk. Nem és ezerszer nem! AZ IGAZ HIT UTJÁN. Akkor, amikor mintegy engedve a krisztusi parancsnak: „evezz ki a mélyre,” elindultunk önálló egyházi életünk utján, sok nehéz gond szorongatta lelkünket. A Kanaán felé vezető ut pusztaságon át vezető ut. Meg kell azon birkózni sok nagy ellenséggel. S legyen bár fényes a látomás a vezérlelkek szemei előtt, a húsos fazekakat jobban szerető nemzedék sorsa nem lehet más, mint a pusztaságban való elpusztulás. Erre az útra azonban rá kellett lépni, mert ha nagyok a pusztaság veszedelmeinek fenyegetései, százszorta nagyobbak a gyötrelmek, amelyek a holt csontok mezejére vivőket kínozzák. Gondjaink vannak ma is, s lesznek mindig. Vakok lennénk azonban, ha nem látnok, hogy a pusztaság immáron szép virágokat terem nekünk. Vakok lennénk, ha nem látnok, hogy éjjel tűznek oszlopában, nappal felhőnek oszlopában előttünk megy az Ur. Egyházi életünk már régen túl van a kísérletezés stádiumán. Azon az alapon amelyet őseink évszázadok istenes munkájával felemeltek, biztosan nyugszik immár hitünk épülete. A sokféle kísérletezés után végre valahára birtokában érezhetjük magunkat szent vallásunk egész alkotmányának. A magyar református vallás, amely nemzetünk életében a megtartás olyan dicsőséges hatalmasságának bizonyította meg magát: éltető eréjét bontogatni kezdi a magyar faj Amerikába szakadt ágában is. A halottak halálról prédikálnak körülöttünk, de mi látjuk az életet, s hirdetjük annak győzelmes evángéliumát. Ennek az evángéliumnak erejével életre kell hogy keltsük legelőször azokat, akik a mi hitünk cselédei közül elszunyadtak, s nem szabad nyugodnunk addig, amig a magyar református hit egy erős várában újra mind együtt nem leszünk. E szent célra nézett az a Felhívás, amellyel a múlt év végén megkerestük a más felekezetek kebelében élő református magyar gyülekezeteket. Felhívásunk eredménye látszólag nagyon kevés. Tudjuk azonban, hogy micsoda hatalmas erők dolgoznak szent ügyünk előmenetele ellen. Legtöbb helyen Felhívásunkat nem is vitték a gyülekezetek elé a lelkész urak, akikhez azokat elküldtük. Ám az idő eljöhet, amikor majd a gyülekezetek fogják azt odavinni a lelkészeik elé. Mi ez utóbbiban inkább bízunk. A missziós lelkészek missziók érdekeinek fizetett munkásai. A magyar református egység és a missziók érdeke között pedig nagy közbevettetés vagyon. Az egységet a magyar református hívek megmozdulásától várjuk, mert a hívek szabadok, de a missziók által tartott lelkészek szolgák, akik e nagy dologban akkor járnak a helyes utón, ha az esetben, amennyiben az igazat megmondani nincs bátorságuk, hallgatnak. Meg kell emlékezzek itt azokról a kísérletekről, amelyek a múlt év folyamán tétettek a missziós lelkészek részéről abban az irányban, hogy valami egység létesittessék a különböző csoportok lelkészei között. Volt olyan igyekezet is, amely az ifjúság közötti lelki egység lehetőségeit kereste. Ezekre az igyekezetekre egy válaszunk van: azok, akik elég kőszivüek ahoz, hogy hét táborra szakitott népünk nyomorúságos helyzetét a világ legtermészetesebb dolgának tekintsék addig, amig misszióiktól felveszik a busás fizetést, jobban járnak el, ha semmiféle egységről nem beszélnek. A valutázás fundamentumáról nehéz még álmodozni is az Isten országának dolgairól. EGYESÜLETI ÉS EGYHÁZI EGYSÉG. Az Amerikai Magyar Református Egyesületet, s az ez által fenntartott Árvaházat egyházi közösségünk minden tagjár
