Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1927-09-01 / 9. szám

4

tehettünk és nem szólhattunk volna semmit, épenugy, mint mikor sajnáljuk, de mégsem ölhetjük meg azt a reformátust sem, aki pl. baptistának vagy russelistának megy el közülünk. De hogy igazi magyar református vallásukból is kifordítsák őket, meg abban a hitben is ringassák őket, hogy ők magyar reformátusok maradtak: ezt nem szenvedhetjük, sőt utáljuk.

Most azonban már kezd a szög kibújni a zsákból. Különösen a presbyteriánus oldalon. Olyanok kezdik írásban is beismerni azt, hogy ők presbyteriánus lelkészek, akik eddig lelkiismeretfurdalás nélkül magyar református lelkészeknek nevezték magukat és lelkiismeretfurdalás nélkül viselték a magyar reformjátus papok prófétai palástját. Olyanok kezdik bevallani, hogy egyházközségük presbyteriánus egyházközség, akik eddig előszeretettel nevezték egyházközségüket ide vagy odavalósi “első” magyar református egyháznak.

Fényes bizonyítékok erre a youngstowni presbyteriánus konferenciáról mind a “Népszaváéban, mind az u. n. “Reformátusok Lapjá”ban napvilágot látott magyar- és angol-nyelvű közlemények. Nem akarván se “magyar református”, se “magyar presbyteriánus” lelkészekről Írni: “magyar lelkészek” konferenciájáról írtak. Ami egy kissé tág fogalom, mert magyar lelkésznek mondhatja magát a r. kath., a gör. kath., a lutheránus, a baptista lelkész is, ha egyébként magyar. Nem akarván nyíltan bevallani a presbyteriánus mivoltot, hát imigyen próbálnak operálni: “Az Amerikai Magyar Reformátusságnak az a számottevő nagy csoportja, amelyik a presbyteriánus nevezetű, de kálvinista református hitet valló egyetemes egyházzal van szerves kapcsolatban” stb. stb.

De csak a közlemény elején van ez az óvatoskodás, később már egész

őszintén meg van írva, hogy azon a konferencián, az egyik kimagasló pont a “Presbyterián Magyar Egyházak” történetének ismertetése lesz. Ez állott a “Népszaváéban közzétett hirdetésben. A “Reformátusok Lapja” azonban sokkal őszintébb és leplezetlenebb. Ez egyenesen, a “Youngstowni magyar presbyteriánus konferencia” címen szól a dologról és kimondja, hogy a youngstowni a “legidősebb magyar presbyteriánus egyház” és épen. azért tisztelik meg azzal, hogy ott tartják a konferenciát. Sőt, mi több, ez angolul is közli a konferenciát elrendelő iratot. Itt a presbyteriánus munka — amint az a valóságnak is megfelel — “Presbyterian (és nem magyar református!) Work among Hungarians” einten szerepel, a papokról pedig igy esik szó: “Hungarian Ministers and missionaries of the Presbyterian Church in the U. S.” És az u. n. “Reformátusok Lapjáénak egyik legutóbbi számában az egyik presbyteriánus misszionárius igyekszik is levonni a fentiekből a következményeket a magyarok számára aképen, hogy arra int, hogy református voltukat az angol presbyteriánus gyülekezetek iránti tapintatból ne nagyon hangoztassák, a tanácskozások angol nyelvén valahogy fenn ne akadjanak, hanem tekintsék “páratlan privilégiumnak” még azt is, hogy egy nehány speciálisan magyar vonatkozású dolgot magyarul tárgyalhatnak meg; továbbá a gyűlésen se akarjanak sokat beszélni, hanem inkább a presbyteriánus egyház jelenlevő vezérférfiainak bölcs szavait igyekezzenek megszívlelni, amint az jó magyar reformátusokhoz (vájjon, mit ért “jó magyar református” alatt?) illik.

Hát itt tartanak a beismerésben! A “Magyar Egyház” nem lepődik meg ezeken. Tudta és hangoztatta, hogy ezek igy vannak. És egy bizonyos mértékig örül annak, hogy ime