Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1927-08-01 / 8. szám
7 VEGYES HÁZASSÁG, VESZENDŐ GYERMEKEK (Klső közlemény.) A KÉRDÉS KOMOLYSÁGA. Volt nekem Sárospatakon egy tanárom, Nagytiszteletü Harsányi István. Ez a tanárom sohasem szűnt meg arra figyelmeztetni bennünket, hogy tegyük komoly érdeklődésünk tárgyává a vegyes házasságból származó gyermekek egyházi hovátartozásának a kérdését. Az igazat megvallva sokszor szinte már untuk is a kérdés gyakori felhozását. De immár csaknem öt esztendős gyakorlati lelkipásztori tapasztalatom arról győzött meg, hogy erről a kérdésről a mostani viszonyok között nem lehet eleget beszélni. Olyan fenyegető komolyságu és egyházunk jövőjére annyira kiható kérdés az. Épen ezért elhatároztam, hogy egy cikksorozatot szentelek ennek a tárgynak. Sokaknak talán nem igen fognak tetszeni az itt elmondandck. Vagy azért, mert vétkesekké tették magukat egyházunk előtt ebben a tekintetben, vagy azért, mert azokhoz a reformátusokhoz tartoznak, akik mindenáron, még egyházunk létérdekének feláldozása árán is mindig csak békességet akarnak más, olyan egyházakkal, amelyek pedig a velünk való jó békesség kedvéért soha egy hajszálnyit sem hajlandók a saját érdekeikből feláldozni. Itt van azonban az ideje annak, hogy az ilyen nem tetszésekkel ne törődjünk, hanem bátran, martirságra kész elszántsággal szálljunk síkra egyházunk igazának, létének, jövendőjének, Isten által neki szánt gyermekei evangyéliomibb hitének érdekében. Nagy mulasztás az, hogy régebbi, még nagy református papoknak tartott lelkipásztorok i,s keveset törődtek ezzel a kérdéssel, és összeeskettek vegyes párokat a nélkül, hogy csak egy szóval is megkérdezték volna, hogy mi lesz az esetleg születendő gyermekek vallásával. Ezzel szemben pedig a római vagy görög katholikus lelkészek soha sem eskettek és most sem esketnek meg vegyes párokat anélkül, hogy ezt a kérdést a magok egyháza javára előre ne tisztázzák. Innen következik e miatt annak a szükségessége, hogy nálunk sem szabad többé ennek a kérdésnek a lelkipásztorok kényérekedvére maradni, hanem törvénybe iktatott hivatalos kötelességük gyanánt kell előírni, hogy esketésekkor ezt a kérdést egyházunk érdekét szem előtt tartó figyelemben részesítsék. A mostani viszonyok között csak gyülekezeti szabályrendeletek Írják ezt elő számukra, amelyeket egyházmegyei jóváhagyás szentesit. De egyenesen törvénnyé kell tenni, hogy a kérdés komolysága kidomborittassék és híveiknek is állandóan szeme előtt tartassák. Cikkünknek ezt a részét ajánljuk Egyházunk idei alkotmányozó gyűlésének figyelmébe. Azonban az még nem volna elegendő, hogy csak a lelkipásztorokra hozzunk törvényt. Az egyháztagokra is kell. A mostani egyházközségi szabályrendeletek rangjáról törvény rangjára kell emelni azt, hogy hithűségbe ütköző bűnt követ el az a református, aki más vallásu hitvestársától származott összes gyermekeit más vallásu hitvestársa valsására engedi át és maga úgy marad a saját egyházában, mint egy terméketlen, vagy még jobban mondva gyümölcsét a más udvarába hullató gyümölcsfa. A római és gör. kath. egyházak és különösen az előbbi, a maguk—a mi részünkről csak követendő például szolgálható — következetes szem előtt tartásával ennek a kérdésnek T
