Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1927-06-01 / 6. szám
17 ra kapott, s a harmadik falunál utolérte a szökevényeket. A meglepett főhadnagy karddal támadt rá, s bár Rózsa Sándornak kardja, karabélya, pisztolya szintén volt, a furkósbotját akasztotta le a nyeregkápa mellől. — Bár most agyonlőhetnétek, — kurjantotta a felindult betyár — kutyának inkább bot való. Ellátom én a bajodat ezzel a furkósbottal is! — Hiába volt kardja a németnek, Rózsa Sándor rettenetes botjával egy csapásra leütötte; öreg Viski János szijgyái tómester, aki a Bán.hidy Imre kapitány lovas szabadcsapatjában maga is nemzetőr volt, látta, amikor a betyárok később az áruló szökevény tisztet egy utszéli kutgémre felakasztották. A Világos után elkövetkezett zsandárvilágban nemcsak a betyárra, hanem minden jó magyarra szomorú idő következett. Nyerget, nyeregszerszámot, karikásostort a szíjgyártók sem készíthettek, hiszen a sarkantyú, a tollaskalap, cifraszür viselésével mindezeknek a használatát és viselését főbenjáró bűnként tiltotta, kint a pusztaságban halállal is büntette a hírhedt magyarfaló, Perczelből átvedlett megyefőnök. Bonyhády. — Aki nyergeit lovon jár: mindnyája betyár s a helyszínen agyon kell lőni! — zsandárjainak, lovaskatonáinak gyűlölködő parancsban kiadta Bonyhády. A szegénylegények, a futóbetyárok azonban szembeszállottak a Bonyhádyak vérebjeivel és tengersok titokzatos idegen csontot takar a tanyai homok. Rózsa SÜRGÖNY! PÉNZKÜLDÉS AZ ÓHAZÁBA CSAK $1__ Európai bankösszeköttetéseink rendszerint az elküldéstől számított 12 óa alatt kiutalják a m PÉNZKÜLDEMÉNYEKET. KISS EMIL Bankháza 4th Ave.—9th St. NEW YORK Sándor népszerűsége a jómagyarok üldöztetésének ebből a gyászos korszakából ered és az öreg Viski szijgyártómester által is többször dalolt pusztai nóta ugyanebből az időből ered: Az erdőbe ruzsafa van ültetve, Rúzsa Sándor hagy bujdoshasson benne, Rúzsa Sándor erdő között bujdosik, Kis pei lova búkor alatt várakszik, Pej paripa búkor alatt készen áll, Mos’ keresi Rúzsa Sándort a zsandár. Az időben, ám a bőr is olcsóbb volt. Rieger Mihály szegedi timármester uram a legfinomabb zsíros bőr árát sem hagyta többre tiz forintnál. Sőt, ha kilenc német forintot Ígértek érte, akkor sem alkudozott, hanem szó nélkül a pulpitusfiókba seperte az ezüstöt és a kérges garasokat. Éppen ezért a szíjgyártómesterek sem szabták tulmagasra a szijszerszámok és mivek árát; node a jó portékáért a gazdák sem maradtak hálátlanok. Ha például Viski János mester lószerszámot szállított ki a Dobó, Szél, Kordás, Volfort, Vetró, Lippay, Zsembery-Cifra, Becsey, Pálfy és egyéb más gazdák tanyáira, valóságos dinom-dánommal fogadták. Még a dudás is előkerült. Három napig el-eltartott egy-egy ilyen tanyai áldomás. Végül már a mesterné nagyasszony az öreglegényt is kiküldte a mester ur látására és hívására. Amely hazahivogatásnak a vége azután az lett, hogy a háromnapos áldomást egy negyedik nappal is rendszerint megtoldták. Olyant már nem tűrtek volna a tanyai magyarok, hogy a hívogató öreg legény is ne részesüljön az áldomásból, a tisztes munkáért annyira megbecsülték a régiek a céhbeli érdemes mestert. Akkor még a magyar szerette a magyart a Tiszamentén, s még a betyár is a magyar élet rózsafájának tüskéje volt.
