Magyar Egyház, 1927 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1927-04-01 / 4. szám
Március 19-én fényes program keretében ünnepelte meg az Ifjúsági Kör 1848 március tizenötödikét. A magyar és amerikai himnusz eléneklése után Sebők Zoltán, a Kör elnöke üdvözölte a termet teljesen megtöltő szép közönséget s utána lelkész ösmertette március idusa jelentőségét. Bodor Vili megérdemelt tapsokat aratott hegedű soloja után Bélay Béla hatással szavalta el a Nemzeti dalt. Ádám Géza, az Amerikai Magyar Ifjúsági Kör agilis elnöke ügyes beszéde után Bélay József nagy szavaló készséggel adta elő Tompa Mihály Gólyához cimü versét. Ügyesen szavalt a kis Petró Elza is. Zimmermann Anna a tőle megszokott finomsággal előadott zongoraszoloja után Bacsó Irén, Egry Jolán, Kardos Aranka, Monus Terus, Bélay Béla, Gegner Henrik, Huszka István, Müller Leó a körmagyart járták el kifogástalanul. Az ügyes betanítás Müller Leó érdeme. Az estély anyagilag is jól sikerült. Nagylelkű adomány. Rossmann Lajos newarki gyáros, aki egyházunk egyik öszszejövetelén véletlenül résztvett, száz dollárt adományozott az egyház javára. A szép cselekedet önmagáért beszél. Tagul vétetett fel Keller Mihálvné. CLIFFSIDE-SHADYSIDE, N. J. A New Yorki Független Magyar Református Egyház Cliffside-Shadyside Leányegyháza. Az egyháztanács tagjai: Dudás János gondnok, Horváth János pénztárnok, Ésik András énekvezér-jegyző, Abaházy János, Horváth Lajos, Kendy Ferenc, Kulcsár János, Szajkó Mihály, Szűcs József, Térmeg Gábor, Tóth János, Egyháztanács rendes gyűlése minden hó utolsó vasárnapján d. u. istentisztelet után. Böjti urvacsoraosztás. A március 13-i úrvacsora osztás alkalmával húszán járultak az Ur asztalához. Kegyes adományok összege 22 dollár. A szent jegyeket Tóth Istvánná és Jaczkó Istvánná adományozták, az utóbbi urasztalára egy szép ezüstözött tányért is. A szokásos magyar nemtörődömség ellenére is szép számú közönség részvételével ünnepelte meg az egyház március 20-án 1848 március 15-én emlékét. A magyar és amerikai himnusz eléneklése után lelkész ösmertette az ünnep jelentőségét. Utána a vasárnapiiskolás gyermekek közül: Guszti János, Sári Boriska, Horváth János, Ésik Erzsébet, Dudás János, Horváth Erzsébet, Ésik József, Oczeák István, Dudás István szavaltak meglepő ügyesen. Az estély fénypontját a Mrs. Ballarde, egy amerikai zenetanárnő és növendékei által adott koncert képezte, amelynek minden egyes száma magyar vonatkozású volt. A precízen előadott számokat a közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta. Program végeztével a Szilágyi István, Horváth János, Dudás János és Dudás József által alkotott zenekar játéka mellett tánc következett. Az ünnepély teaestéllyel lévén kapcsolatban, buffet is volt, amelyhez természetbeni adományokkal járultak: Kulcsár Jánosné, Sári Józsefné, Abaházy Józsefné, Esik András, Horváth Lajos, Kulcsár János, Dudás János, Gönczy Mihályné, Guszti Jánosné, aki emellett kisorsolásra is adományozott egy arany gyűrűt és kokárdát árult az egyház javára. Természetbeni adományokat adtak még rajtok kívül Nagy Mihályné és Oczeák Ferencné. A konyhán Ésik Andrásné, Sári Józsefné, Jaczkó Istvánná, Stern Albertné buzgólkodtak. Az ünnepély anyagi sikere megközelíti a száz dollárt. | NEW YORK MEAT MARKET I Tulajdonosok: Lebovitz Testvérek » % 64 ROOSEVELT AVE. — Phone 311 f I 65 WASHINGTON AVE. — Phone 386 % I CARTERET, N. J. | I NEW YORK BARGAIN STORE | Rőfös áruk, cipők, stb. X 587 ROOSEVELT AVE., Cor. PERSHING | CARTERET, N. J. % I figyeimébe. — Telefon: 692. $ 131 PERSHING AVE. CARTERET, N. J. f CARTERET ELECTRIC CO. f Juronka János tulajdonos Ä Vállal mindennemű villanyszerelési mun- x kát és ajánlja magát magyar testvérei $