Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-03-01 / 3. szám
18 ban megtalálta. Gazdag bankár lett a tolvajból, nagy üzlete volt, fényes lakása. Pali bácsi meg kopott ruhában csatangolt a bank előtt mikor fölismerte. — És megölte? — Igen. Utána ment. Követelte tőle az ellopott aranyat. A bankár ki akarta dobatni. Erre agyonlőtte revolverével, amit az amerikaiak mindig maguknál hordanak. Borzasztó! De édesem, amennyire én az amerikai viszonyokat ismerem, az esküdtszék ott ilyesmiért nem ítél ilyen szigorúan. Utóvégre is a magáét követelte, aztán felindulásában lőtt rá. Még azon sem csodálkoznám, ha ott felmentették volna. — Ez még nem minden! — kezdte uj lendülettel Barika és mély lélegzetet vett. — Ezért talán nem akasztották volna föl, — maga is érezte, hogy Pali bácsi ezért a nagy felindulásban elkövetett emberölésért még nem érett meg az akasztófára. — Mi történt még? — kérdezte Gábor és hideg verítékét törölte homlokáról. — Amikor lelőtte a bankárt, a lövésre emberek rohantak a szobába és el akarták fogni. Pali bácsi mind lelőtte, aki bejött. Két revolver volt nála az övében, mind a tizenkét golyót kilőtte. — Irtózatos vérfürdő! — Az! — sóhajtotta mély lélekzettel Barika, de elakadt benne a szó, amikor meglátta, hogy milyen sápadt arccal ül vele szemben az ura. — És ezt nem tudja senki itt? — kérdezte reszkető szájjal a férj. — Nem tudja. — Mégis borzasztó! Nagyon kicsiny a világ. Hány magyar ember lehetett akkor Szanfranciszkóban, amikor ez történt! Milyen könnyen vetődhetik ide közülük valaki. Meghallja a Csipeky nevet és minden kiderül. Barika elhallgatott. Ez a következtetés nem tetszett neki, nem volt elég fantasztikus. Urának a rossz kedve is lehangolta. Némák és kedvetlenek voltak egész délután. Pali bácsi gyilkos gonosztette megölte boldogságukat. A férj, ez a konok puritán, úgy érezte, hogy meg van bélyegezve és hogy csalja az embereket, mikor nyíltan kezet fog velük, ahelyett, hogy megmondaná: — Engedjétek meg, hogy visszavonuljak, Pali bácsiról nem tehetek, de érzerf, hogy árnyék esett rám. Hogyan mehetnék én pályámon tovább, mikor minden gyilkosban, aki elém kerül, a feleségem nagybátyja jutna eszembe? Szereday Gábort megtörte a szanfranciszkói történet. Egy hét alatt annyira elerőtlenedett, hogy szabadságot kért és magában azzal a gondolattal foglalkozott, hogy nem is tér vissza a törvényszékre, hanem kimegy a pusztára gazdálkodni. így csatangolt cél nélkül a kertek alatt, mikor szembe jön vele az esperes. Hatalmas szál ember, fehérhaju óriás, keményen lépett, mint egy gránátos, a kezében tisztességes sulvu sétabot, hanem a szemében annyi derült jóság, hogy ezzel hívta az embert magához, ha valami baja volt. Ha Gábor nem lett volna ennyire összezavarodva, tudhatta volna, hogy nem véletlen ez a találkozás. Szombat van és ilyenkor a présházban gondolja ki a holnapi prédikációt zavartalanul már harminc esztendeje. Azzal a különbséggel, hogy amióta megöregedett, az egyházfi már csütörtök óta füti a szobákat, hogy meg ne hüljön. Az esperes karonfogta Gábort és együtt lépkedtek a présház felé. Hamar kiderült, hogy Gábornak valami baja van és a szomorú férjben megvillant a gondolat, hogyha va
