Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-03-01 / 3. szám
10 irányzatnak egyik kiváló képviselője, Dr. J. Gresham Machen egy nagy beszédet tartott a new jersey-i presbiteriánus lelkészek egyesülete előtt, e hó 2-án, Princetonban. Beszédében birálat tárgyává tette a presbiteriánus felekezetet, amelyet az általa pacifistáknak nevezett modernisták kormányoznak, s kijelentette, hogy: “a presbiteriánus egyház nem sokára egy keresztyén-ellenes szervezet lesz (anti-Christian body), ha a pacifisták fognak benne dominálni.” Felekezetének kül- és belmissziói tanácsát úgy tünteti fel, mint amely egész befolyásával a keresztyénietlen irányzat szolgálatában van, s megjósolja, hogy háromtól tiz évig terjedő idő alatt a presbiteriánus egyház teljes elkeresztyénietlenedése be fog következni. A fundamentálista irányzatú presbiteriánusok keserves kifakadása vigasztaló jel lenne a hitetlenségbe merült presbiteriánus egyházra, s általában az amerikai protestántizmusra nézve is, ha ez az irányzat nem szenvedne szintén olyan betegségben, amely keresztyénségét rendkívül vitássá ne tenné. Vannak olyan keresztyén hitigazságok, amelyeket nagyon hangsúlyoznak a fundamentálisták, de vannak feles számmal olyanok is, amelyeket teljesen figyelmen kívül hagynak. Az eredmény az, hogy beszélnek a Szentháromságról, a szeplőtlen fogantatásról, a váltságról, a teljes Szentirás ihletettségéről, de nem beszélnek az Egyházról, sakramentumokról, egyházi rendről, stb. Irányzatuk hozta létre a borzalmas Klan mozgalmat, s azt a rettenetes faji és felekezeti türelmetlenséget, amely valósággal megmételyezte Amerika egyházi, társadalmi, politikai és gazdasági életét. Amely fa ilyen gyümölcsöket terem, vájjon számot tarthat-e arra, hogy jó fának tartassák? Mindéhez ha hozzávesszük azt a tényt, hogy a legvadabb és legtévelygőbb szekták szépen letelepedhetnek a fundamentálista táborban, s vígan terjeszthetik romboló tanaikat annak zászlaja alatt, világosan látjuk, hogy a fundamentálista irányzat egy hajszállal sincs jobb helyzetben, mint a modernista irányzat, mert mindkettő a Krisztus Egyházának teljes megtagadásához vezet. Presbiteriánus vezetőkre hivatkozunk akkor, amikor a presbiteriánus irányzat képtelen voltát világosságba akarjuk helyezni, mert minket presbiteriánus gyűlölettel vádolnak akkor, amikor óvjuk magyar református hittestvéreinket attól a végzetes lépéstől, hogy az “orthodox” nevet méltán megérdemlő magyar református vallásukat felcseréljék egy olyan vallással, amely, saját vezető embereinek véleménye szerint, megérett a romlásra. Nem a gyűlölet, hanem a népünk lelki java iránti aggódásunk és vallásunk iránti szeretetünk kényszerít minket arra, hogy óvjuk és intsük népünket a presbiteriánus tévelygéstől, amelyben más nem várhat rá, mint pusztulás, lelki elsorvadás. Kérjük azokat a magyar lelkészeket, akik a presbiteriánus kenyér érdekében vétkes könnyelműséggel vezetik népüket a lelki romlás felé, hogy, ha már reánk nem hallgatnak, s inkább mindenféle rágalmakkal illetnek, legalább felekezetűk nagy vezetőire hallgassanak, s hallják meg azoknak a figyelmeztetését, hogy a presbiteriánus hajó sziklákra vezet. S. E.
