Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-03-01 / 3. szám
4 ságra szoruló rongy népség, akkor a Független Amerikai Magyar Református Egyházban tömörült magyar reformátusok megmutatták, hogy mindez nem igaz. Hanem igenis igaz az, hogy mind ősi hitéért való áldozatra, mind saját véréből saját maga által választott felsőség alatt való rendben élésre, mind szellemi vezetőinek megbecsülésére képes, ha azt akarja, hogy képes legyen. És ezzel megszégyenítette mindazokat, akik ebben tamáskodtak, megvigasztalta azokat, akik a tamáskodók esetleges diadala miatt búslakodtak: egyszóval “megmentette a magyar faj becsületét s önérzetét; keserű oktatásban részesítette ellenségeinket s fajunkba önbizalmat oltott a jövendőre”. S a kétkedések, kicsinyhitüsködések, hitványságok mohából kitisztította s mindörökre az amerikai magyar reformátusság lelkiismerete elé állította azt az igazságot, hogy hitünknek és magyar faji jellegünknek az önálló, nagyot, kicsit magába foglaló, nagy, egységes, vallásában, hagyományaiban elvitathatatlanul magyar református Független Amerikai Magyar Református Egyházba való tömörülés felel meg. Lehet, hogy ez az eszme a maga teljességében már nem valósulhat meg. Történeti tény marad azonban, hogy a Független Amerikai Magyar Református Egyház megmentette az amerikai magyar reformátusok becsületét, minden jó magyar lélek faji önérzetét, és megmentett az elhallgattatástól egy eszmét, amelyik épenolyan hazajárólelkü eszméje lett és marad az amerikai magyar reformátusságnak, mig magyar református marad, mint Kossuth Lajos eszméje az összmagyarságnak, mig magyar marad. Ez a megállapítás legyen az a koszorú, amellyel a Független Amerikai Magyar Református Egyházat köszöntöm március 15-én. VINCZE KÁROLY. I A Magyar Egyház az Amerikai Magyar Reformátusok békéjéért harcol! j