Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-01-01 / 1. szám
22 — Szolgáló leányom, csillagszemü kis cselédem, tudom én, mért haltál meg. Most felelj nékem: mit tegyek két gonosz testvéreddel? Gondolkozott a szegényember legkisebbik lánya, aztán igy felelt: — Jó Istenem, elvesztettem a holmimnak azt a harmadát, amit meghagytak a testvéreim. Pedig jó testvéreim voltak, nem akarom, hogy megrövidüljenek énmiattam. Most már itt vagyok én is édesapámnál, engedd meg, jó Istenkém, hogy megkereshessem és odaadhassam nékik, ami az övék. Mert az ő jussuk az. így beszélt és a jó Isten orcája mosolygott, amikor a szegényember legkisebb lányának beszédjét hallgatta. KÖNYVEK — LAPOK Mexicói Magyar Élet. Hirt adtunk már róla, hogy Mexikóban egy évvel ezelőtt Péter Antal menekült erdélyi lelkész vezetése mellett megalakult az első magyar református egyházközség. Most az ottani magyarság egy újabb jelentős eseményéről számolhatunk be, amikor örömmel közöljük, hogy “Mexicói Magyar Élet” cimen megindult az első magyar újság is Dr. Pánczél József szerkesztésében. A lap kiadóhivatali igazgatója Péter Antal lelkész. Az újság hetenkint jelenik meg. Előfizetési ára negyedévre: 3.00 peso. Cím: Iglesia Calvinista Magyar, Mexico, D. F., Apartado 2308. Értesítő. Dr. Tavaszy Sándor theol. igazgató gondos szerkesztésében “Értesítő” jelent meg a kolozsvári theol. fakultás 1924—25. tanévéről. Ebből vesszük a következő adatokat: A fakultáson tanított 14 tanár. Hallgató volt az I. fél évben 143, a II. fél évben 140. Ez a szám az előző évinél 17-tel több. MAGYAR MOSOLYGÁS Foghúzás Van az úgy némelykor, hogy megdilinósodik az idő, a böjti szelek elkezdenek dudálni, aztán fogfájósra dudálják az egész falut. Ilyenkor minden második ember felkötözött álkapcával lődörög az utcán és olyan bubánatosra savanyodott orcával, mint a vasúti váróterem falán az a régi és összefirkált hirdetés, ami.miatt már tizenöt eszendeje annyi jótét falusi lélek vergődött álmatlanul az ágyon, hogy voltaképen mi is az a lisoform? Mert hogy valami fránya dolog lehet, az szent igaz. Ilyen elfacsarodott orcát csak akkor kanyarit az ember, ha valami keserűségbe váratlanul harap bele, vagy ha a dudáló böjti szelektől megsajog a fogába a luk, mint most a Pinke János kurátornak, aki a kocsmából fogára szorított nyelvvel bokándozik a portája felé. És amint bokándozik, látja ám, hogy a sötétre hajló alkonyaiban és a dúdoló böjti szélben Karikás Szabó Mihály kint ül a háza előtt, a kis pádon. — Jóestét. Hát ke’? — Jaj, haggya —- int Karikás Szabó Mihály. — A fogam. Mán nincs maradhatásom tiile . . . — F áj ? — Hogy fáj-e? Mintha az eleven húsomba foghagymát íitetett vóna valaki, oszt most erisztené a gyökerit a számba . . . — Jaaj! — roskad össze Pinke János s ö is leül. — De kitanálta ke’! — Mit? — Hát hogy én is akkurátusán igy vagyok. — Haj, haj . . . — Haj, haj . . . Csönd. A böjti szél dudál, a két ember lógatja a fejét és pislogat.