Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-07-01 / 7. szám
7 ÍRÁS ÉS ÉLET AZ IDVESSÉG ÚTJA. Irta: Vincze Károly (Harmadik közlemény) 3. A MEGIGAZULÁS. Megelőző két cikkünkben a megtérésről és az újjászületésről szólottunk. Most a megigazulásra térünk át. Olyan tárgy ez, amelylyel régen sokat foglalkoztak. Különösen a reformáció korában. Mert a reformációt pont az indította meg, hogy a római katholikus egyháznak a megigazulásról szóló tanítása se a Szentirásban, sem a hivő lélek belső tapasztalatában nem talál elégséges igazolásra. Ma azonban valahogy kevés szó esik a reformáció egyházainak erről a tárgyról való felfogásáról. Miért? Egyszerűen azért, mert ma nem nagyon érdeklik az embereket az Istennek nagyságos dolgai. Ma az emberek levették szemüket az égről és a Magasságban Lakozó végzéseire való tekintet nélkül élik életüket. Azokat a keveseket azonban, akik igazi, komoly református kegyességre vágyódnak, igenis érdekelni fogja, hogy mi a megigazulás. 1. A megigazulás elsősorban is Istennek, mint minden élők örök Birájának, egy kegyelmi ténye, mely abból áll, hogy Isten, mint örök Biró, a Krisztus váltsághalálának érdemét az érdemeden bűnös javára írja és őt, a bűnöst, mint e kegyelemből javára irt érdem birtokosát, “nem bünös”-nek jelenti ki, s ahelyett, hogy kárhozatra Ítélné, idveziti. Ezt a megigazitást Isten a maga örök tanácsában a bűnös tudta és megkérdezése nélkül hajtja végre. S mint ilyen tudtunk és megkérdezésünk nélkül létrejött, általunk még meg nem tapasztalt, de számunkra Istennél készen tartott örökséget objective megigazulásnak vagy elvi megigazulásnak is nevezhetjük, amelyet még személyileg, subjective, is magunkévá kell tenni. De, hogy ez az elvi megigazulás valósággal is a mi megigazulásunkká legyen, annak leghathatósabb munkálása épen az objective megigazulás tényének hangsúlyozása. Mert se mennyen, se földön nincs hathatósabb eszköze a bűnös megtérítésének, mint az, ha oda megyünk hozzá és igy szólunk neki: Nézd barátom, minek adod te testedetlelkedet az ördögnek, mikor tulajdonképen Isten gyermeke vagy?! Minek akarsz te erőnek erejével lelki koldus lenni, e földi életet az Istenben való élet gyönyörűségeinek megízlelése nélkül leélni és mint egy szappan-buborék elmúlni, mikor a Krisztus küzdelmes életének és kereszthalálának minden gyümölcse ott vár rád készen Istennél, mint szent örökség?! Minek, mondd minek bolyongsz itt igazi életcél nélkül atyai hajléktól elvetődött, elrongyolódott, elvadult tékozló fiú gyanánt, mikor Atyád még csak nem is emlékszik bűneidre, hanem ma is fiának tekint és vár, hogy keblére ölelhessen?! Mondd, miért harcolsz te Isten ellen, miért vagy olyan nagy ellensége mindennek, ami Ő előtte kedves, mikor Isten olyan jó hozzád, hogy még akkor is idvességedről gondoskodik, mikor te kárhoztatod Őt?! Mondd, meddig maradsz még
