Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-06-01 / 6. szám
17 MAGYAR MOSOLYGÁS FIRHANG MÖGÖTT. Emmeg úgy történt, hogy a Alsó Dögönye jánosék Pistája szerelembe esett. Mer a kössig kuttya ott vót ám a Alsó Dögönye Jánosék portája előtt, oszt nem is csuda. Elvigre senkise foghattya be a szemit, ha a Vargájék Marisa belehajtja a derekát a kútba, oszt a viganó eleje a fődet veri, a másik fele meg ............ No. Oszt mer a Vargájék Marisa ollan szemirmetes egy hajadon vót, hogy ha vizet mert, hát mindig hátatforditott a Dögönye Jánosék ablakának, a Pista gyerek illenkor már ott sündörgött a firhang mögött, oszt úgy kidagatt a szeme a nizistü, akárcsak a csigaszarv. No. de monta is neki az ides annya, hogy — Hallod-e Pista. Nem fész, hogy megvakusz ? — Hát oszt mit gondu kigyelmed?! — rántott egyet magán a gyerek. — Nem azt nizem én! — Nem bion! — hagyta rá az anyja. — Bizonyosan pipiskék jáccanak a porba! Mire osztán öreg Dögönye János is közbeszótt, hogy: — De sok bajod van azzaa a gyerekkee, Juli! — Ehun a! — csapta föl a fejit az asszony. — Tán biz ké is csinyátt mán egy repedist a firhangon mijóta a Maris idejár magát riszányi a kútra! ?.... — Csönd legyik! — emelte fel öreg Dögönye János a mutatóujját tekintélesen. — Valamikor te is riszáttad magad! Juli néni okuláréja lecsúszott az orráról, oszt beleesett az ölibe. — Ki riszátta magát? — Te! — Riszátta a nyavaja! — Nono! — bökte fel esmég az ujját öreg Dögönye János. — Hát a fővégi kútra ki járt? — Oszt ha odajártam? — Jártá bion. Mer az idesapám háza előtt vót a kút, Isten nyugosztallya, oszt te meg az alvégbő jártál oda! — De nem riszányi magamot! — Nem-e? Hát miér? — Hát vizér! — Hehehehehe... — kacarázott föl öreg Dögönye János. — Hát ha csak viz köllött vóna neked, ott vót előttetek az alvégi kút! Juli néne vörös lett, mint a rák, talpra szökkent, csípőre rakta a kezeit — Verje meg az Isten azt a csúnya nyeevit ke’enek! Hát mi köllött nekem?! Az öreget is elöntötte a pulkamireg, odatoppant az asszony elé: — Én, ha mindenáron tunnyi akarod! Én!....Én köllötem neked!.... — Ma-ga?! — mutatott rá Juli néne csufondárosan és kacagni kezdett. — Maga?!... Mán mint hogy ma-ga?!.... — Ne tagadd le mán a csillagot az égről! — taszitott egyet magán az öreg. — Hiszen jó tuttad, hogy az idesapám ablakába, a firhang mögött... Itt hirtelen maga elé nézett, összeharapta az ajkát, lesütötte a szemét és csendesen visszaült. Juli néne csípőre tett kezekkel ott maradt a szoba közepén. Először a fiára nézett, aki a firhangot cibálta és egyik szemével a kútra, helesebben egy karcsú paraszleány derekára pillogott, aztán az urára nézett, aki szemérmetesen lekonyitott fejjel ott ült a kemence padkáján és a világért se mert volna fölpislantani. — Aptyuk! — szólalt meg később Juli néne, de olyan lágyan, mint a tejeskalács. — Aptyuk!.... Mi vót ott a firhang mögött?.... — Semmi közöd hozzá! — mondta rekedten öreg Dögönye János. Aztán fölkelt és rettentő haragval kiment. (szj.) PÁRTOLJUK LAPUNK HIRDETŐIT, ŐK IS PÁRTOLNAK MINKET.
