Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-05-01 / 5. szám
20 Hirdetés Advertisement A magyar amerikai állampolgárok lelkesen támogatják William S. Varét. Varé kongresszusi képviselő őszinte liberalizmusával szolgálja a népet. Magyar amerikai állampolgárok, bárhol és bármikor szóba kerül az államszövetségi szenátor választás, a polgárság véleményeként azt hallhatják, hogy William S. Vare-nek a választáson kétségtelenül óriási többT sége lesz. Ő ugyanis a republikánus jelölt a Május 18-i előválasztáson. Egyike ö a három jelöltnek, de tulajdonképen egyetlen, aki valóban a nép érdekeit képviseli. Nem elméleti törvényhozó ö, hanem az élet embere, aki alul kezdette az életet és kemény munkával érte el az eredményeket. William S. Varé nem arisztokrata; a nép egy tagja ő, aki őszintén érdekelve van annak sorsában s komolyan törekszik arra, hogy annak életét jobbá tegye. William S. Varé nem is idegen a nép előtt. Mindig velük dolgozott. Jól ismeri a munkás osztály szükségeit, ő maga is az volt és mindig azonosította magát velük. Nincs jobb megértője és nagyobb értékelője ma a bevándoroltaknak, mint William S. Varé. Amikor elfogult, bigott elemek, sok u. n. vezető ember is, alaptalanul támadták a külföldi születésű polgárokat és törvényt akartak hozni, hogy a bevándorlók életét megnyomorítsák — abban az időben William S. Varénak volt bátorsága élőállani s tiltakozó • szavát felemelni az idegen születésű polgárok érdekében. Ezért az egyetlen szolgálatáért magáért megérdemli azt a támogatást, melyben más országokból jött polgáraink részesítik. Aki William S. Vare-ra szavaz, az állandó prosperitást mozditja elő. Nagyon érdekes bizonyságtétel az ő programmja. íme, többek között, egy pont az ő programmjából, mely minden liberális és szabadságot szerető ember szivében visszhangot talál: “Az előválasztásokon szemben fogok állani két olyan jelölttel, akik kérlelhetetlen szigorral akarják fenntartani a Volstead törvényt. Én a módosítás mellet vagyok, mert az a törvény a mai formájában veszélyezteti az amerikai nép fizikai és erkölcsi életét. Én a legnagyobb szabadságot kívánom a népnek s ellene vagyok annak, hogy azt egy fölösleges törvény megrövidítse.” William S. Varé becsületes ember. Ellensége minden farizeuskodásnak s elvakultságnak. William S. Varé igaz szolgája a népnek, bajnoka a haladásnak, az igaz eszméknek bátor szószólója. Ezekért áll mellette az egész nép. Ezért lesz óriási többsége. És Amerikának magyar származású polgárai akkor lesznek méltók nagy őseikhez, Rákóczihoz, Kossuthoz, ha William S. Vare-ra adott szavazataikkal a nép győzelmét segitik elő. m