Magyar Egyház, 1926 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1926-05-01 / 5. szám
16 SZÉPIRODALOM A TERMÉSZET KÉPTÁRLATÁN. Irta: Szigethy Ferenc. Az ősi rögre jérték széjjelnézni, A televénynek gazdag, dús ölére, Ahol a földnek forró, drága vére Lüktet, kering sok millió fűszálban. Hol gazdagabb és csodásabb világ van, Mint a házakba rejtett emberi! Hiába, hogy az emberek csak inkább Annak hírét, nevét nagyítják, Ama kisebb, törpébb világnak, Amelyben mindent ők formáltak: Az ős Tudás, a Rendszer, Szépség Milljom évüket itten élték! Itt nem dolgozik senki, aki kontár — A legparányibb virág is egy oltár, Melyen a művész ihletét túlnőve E szent világnak teremtő erője Tökéletest alkotva áldozott! Csak a szemünk itt mindent megszokott: A felhők színét reggel estve A kiterjesztett égre festve S annyi sok szint, ahány virág van Minden tavaszban, minden nyárban S amely a levél-erezetben S a százados fakoronában Tökéletesen egyformán van, Azt a feleséges csodás rendet, Amelyet csupán az teremthet: Az őserő, mely fölötte áll Az őt utánozó embernek. Vagy az az ok tán arra éppen, Hogy megérdemelt érdemében Nem részesül ez ős világ, Mert az emberkéz ide gyenge S egymást dicsérni nem lehetne — Mert itt teremnek a csodák? — Az ősi rögre jertek széjjelnézni A televénynek gazdag, dús ölére: Kelet szülötte, örök büszkesége A koronás Nap mikor megjelen, Nézzétek meg egy ilyen reggelen! Amikor az elmúlott éjjel Gyémánt-harmatját szórta széjjel Az Isten, ez a dús nagy Ur! — Fényleni kezd a kék azúr, Ez a boltives mennyezet S a harmat—gyémánt — gyöngyszemek! Mondjátok meg, hogy hol van párja, Melyik ragyogó palotába Ennek a kupolás teremnek!? Az oldalfalon messze, távol A leboruló ég aljából Kibontakoznak mind a képek, Az ős Talentum mesterkezének Eredeti ecsetvonási! Távol kéklő hegyláncot- látni, Melynek felszökő nagy magassán Hótól fehérlő korona ragyog. Közelebb, innen zöld domboldalok, Erdőkoszoruk, érett búzatáblák Élénkítik az ős Talentum vásznát! S a látókörnek alsó keretjéhez Közel a kép már egészen élénk lesz: A völgy, a rét, a százezer virág Adnak ahoz csodás harmóniát! Nézzétek csak az égnek arcát Milyen derülten mosolyog! És nézzetek a virágok szemébe: Hogy’ kacagnak a szemükkel azok! Fölötte van ez minden emberkéznek, Minden kép róla halvány másolat. Valami titkos szent Paletta A szineket itt szüli, ontja És egy istenkéz bennük válogat! S várjatok meg egy másik képet, Amely még nincs a tárlaton: Ellentétjét e szelídségnek, Mikor ég s föld haragtól égnek: Vihar jő szörnyű szárnyakon! Mikor dúl, fül az égnek arca Sötét felhők gomolygásában
