Magyar Cserkész, 1999 (51. évfolyam, 1-2. szám)
1999-01-01 / 1-2. szám
10. oldal Hegyen, völgyön... Inflows Résztvevők: Gulden Ilona, Gulden Irén, Gulyás Móni, Németh Móni, Halácsy Ildi, Pigniczky Eszti Péntek esti cserkész összejövetel után, az Esztihez mentünk aludni. Sokáig elbeszélgettünk éjjel. Másnap reggel hóviharra ébredtünk, így az eredeti kirándulás tervünket átdolgoztuk és, hogy ne kelljen autóba ülni, gyalog elmentünk a Bedford Reservationba. Ott nekivágtunk a gyönyörű hólepte erdőnek iránytűvel és térképpel. Még a portya elején sok volt az energiánk, így nekiálltunk felbecsülni a folyó sebességét és hosszát. Hosszabb időbe telt, mint gondoltuk és nem is tudtuk a helyszínen megoldani a rejtvényeket így mikor hazaérkeztünk, Gulden Tamás bá segítségével megoldottuk őket. (Tinkers Creek sebessége 11 1/2 mérföld/óra és a szélessége 170 láb. Rettenetesen meg volt áradva a patak.) Érdekesnek találtuk, hogy sok fa ki volt dőlve. Hamarosan rájöttünk, hogy hódok nagy hévvel dolgoztak a parkban. Sőt, egyszer hallottunk egy fát kidőlni. Nem láttunk hódot, de sejtettük, hogy az volt az oka, hogy miért dőlt el a fa. Át is kellett kelnünk egy hódtanyán egyszer és Német Móni combig belesüllyedt, de nem lett vizes. Fárasztó volt a járás, mert végig esett a hó, nagy volt a sár és az egész terep palakőből volt. Sok helyen fel kellett másznunk a hegyre, mert magasra áradt a folyó és nem lehetett mellette elhaladni. Nehéz volt felkapaszkodni, mert mindig vissza-vissza csúsztunk a sár és pala miatt, de sok erőlködés után sikeresen felértünk mindig a hegy tetejére, ahol rikkantottunk örömünkben. A térkép szerint, 950 lábat másztunk néhol. Eleinte a lefelé haladás sok ideig tartott, mert óvatosak voltunk. Egy véletlenből rájöttünk, hogy sokkal egyszerűbb, ha leülsz, és hátradőlve lecsúszol a hegyről. Vigyázni kellett így is, de sokkal gyorsabban és kevesebb erőfeszítéssel értünk le a hegyaljára. Élvezetes is volt ráadásul. Szánkó nélkül szánkóztunk. Körülbelül félúton lehettünk célunkig, mikor felmértük a helyzetet. Rájöttünk, hogy a csiga-lassú haladásunkkal estére éljük el célunkat. Ráadásul, egy hibát követtünk el. Nem vittünk magunkkal vizet vagy ennivalót, mert csak egy kis sétára terveztünk menni. El kezdtünk éhezni. Tanácskoztunk és eldöntöttük, hogy visszafordulunk. (Ismert útról ne térj le alapon.) Akkor húzott ki a zsákjából Móni egy szendvicset és egy doboz italt. Nagyon megörültünk neki és nekiláttunk. 10 másodperc alatt elfogyasztottuk az egészet. Hazaindultunk. Örültünk döntésünknek, mikor láttuk, hogy lépéseinket már belepte a hó. Siettünk. Az úton visszafelé le-leálltunk visszanézni, hogy hol voltunk. Nevettünk azon, hogy milyen nagynak tűntek az első emelkedők mikor elindultunk portyánkra, hol ott hazafelé sokkal bátrabban másztunk és csúsztunk le-fel a hegyen. Hazafelé kis semmiségeknek tűntek az első emelkedők. Mikor kiértünk az erdőből, a szél már erősebben fújt, jobban esett a hó, de örvendezve ugráltunk és kurjongattunk. Jó érzés volt ezt a próbát megállnunk. Hazafelé sokan megbámultak bennünket. Nevetségesen vizesek és sárosak voltunk, hangosan népdaloztunk. Jól aludtunk az éjjel. Pigniczky Eszter
