Magyar Cserkész, 1993 (45. évfolyam, 3-4. szám)
1993-03-01 / 3-4. szám
10. oldal MAGYAR CSERKESZ 1849. október 6. 'Szombat volt. október hatodika, borongós őszi nap. Az Aradi várból dobpergés hallatszik. Fél hat órakor megjelent a VI. kapunál Uthyka Antal főporkoláb, nyomában négy honvédtábornok: Kiss Ernő, Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid és Schweidel József. A menet bekanyarodik a jobb oldali első sáncra. Zinner hadbíró felolvassa az ítéletet. Kiss Ernő felsóhajt: — Szegény hazám! Vége mindenné«... Elhangzik a parancsszó. A négy tábornok letérdel. A sorból kiválik tizenkét katona, hármasával szembeállnak a hősökkel. Egyszerre dördül el a tizenkét lövés..." A többieket hat órára hajtották ki a vártól délre fekvő mezőre, erős katonai kísérettel. Előttük ott sorakozott kilenc bitófa. Tichy osztrák őrnagy vezényelt, Pöltemberg Ernőt — honfitársát — szólította elsőnek. Azután Török Ignác következett. majd Knézich Károly. Ő leejtette szemüvegét, s utána hajolt, hogy megkeresse. — Hagyja ott! — rivallt rá az osztrák parancsnok. — Lát maga az akasztófán úgyis. Leiningen beszélni akart a katonákhoz, de megpergették a dobot, és nyúlt utána a hóhér. Damjanich nézte, milyen kegyetlenül irtják ki hű bajtársait. — Mire való ez a kínzás, miért nem lottók agyon minket? — szólt oda Tichynek, akivel egykor a császári seregben szolgált. — Mert így kell lennie — mondta az osztrák. — l\lo, te se sokra vitted —jegyezte meg Damjanich. — Hóhérlegény lett belőled. Amikor a bitóhoz parancsolták, ezt mondta: — Gondoltam, hogy én leszek az utolsó, mert a csatában mindig első voltam. Damjanich, Bem apó mellett, a szabadságharc egyik legfényesebb alakja. Valamennyi csatáját megnyerte. Hogyan is hagyta volna életben a bosszúszomjas ellenfél! Kik voltak ezek az emberek — az aradi tizenhárom? Többségük — 1848 előtt — a császári és királyi hadsereg tisztjeként szolgált. De mint jó hazafiak, megértették a kor parancsát, s Kossuth hívó szavára, a magyar haza ügyéért fogtak fegyvert. Vértanú haláluk, mondhatni, csak előjátéka volt a kegyetlen terrornak, amelyet Kossuth hívei ellen indítottak. Aki tudott, elbújdosott. De így is 1765 ítéletet hoztak a vészbíróságok, s ebből 114 volt a végrehajtott halálos ítélet. Ez a sors jutott Battyhány Lajos felelős miniszterelnöknek is. Négyszáz magyart várfogságra ítéltek. (Korabeli feljegyzések nyomán) ' Juhász Gyula VÉRTANÚÍNk 1948. október 6. A föld alól, a magyar föld alól, A vértanúk szent lelke földalol: E nagy napo n, hol emlb s béke leng, ■ A bús bitóra kittel nézzetek! Hittel, reménnyel, mert most kel a nap, Minden napoknál szebb és szabadabb. A nap, melyért mi vérbe esve el, Nyugodtan halunk ama reggelen. Szemünk nem látta, lelkünk látta csak, Hisz onnan jönnek mind e sugarak; Hisz onnan árad, új világ felett, Szentháromságunk, mely jövőt teremt: Szabadság minden népnek, aki él, S halni tudott egy megváltó hitér, Egyenlőség hogy Ember ne legyen Mások szabad prédája, becstelen. Testvériség mely át világokon Kéztfoga kézbe, hisz mind, mind rokon. Ó, magyarok, ti dó' magyarok, A hallhatatlan élet úgy ragyog Rátok, ha az egekbe lobogón Igazság leng a lobogótokon, Az Igazság mely tegnap még halott, Világ bírájaként föltámadott. A népek szent szövetségbe ti Úgy lépjetek, mint Kossuth népei. A föld alól, a magyar föld alól, A vértanúk szent Idke így dalol.
