Magyar Cserkész, 1993 (45. évfolyam, 3-4. szám)
1993-03-01 / 3-4. szám
8. oldal MAGYAR CSERKÉSZ Fíllmore-ban lakom már néhány éve. Ezekben a nyári hónapokban a legszebb. Ide-oda „zümmögök, repülök,” sok a tennivalóm. Csak ilyen világban érdemes élni. A magas fenyők, mint az őrök úgy vigyáznak ránk. Hirtelen valami hangzavar töri meg a levelek susogását. Ezt a nótát már hallottam azelőtt. Ezek a cserkészek. Hangosan mondja a "sárga nyakkendős nép": 'Ti, itt táboroztok!" A "zöld nyakkendős nép" szó nélkül engedelmeskedik. Érzem, hogy izgalmas napok következnek. Legalább nem fogok unatkozni. Most elvonulok egy sűrűlombú barátomhoz, pihenek egyet, hogy készen legyek a holnapi napra. Az első nap mindig nagy volt a zűrzavar a "sárgák és zöldek" között — ha jól emlékszem. "Ébresztő, reggeli torna, siessetek Komondorok, Muskátlik, Rozmaringok!" — kiabálta az egyik “sárga". Ijedtemben kiestem levéi-ágyikómból. Micsoda illetlenség, nem hagyják az embert aludni. Közéjük megyek, a fülükbe zümmögök: finomabb hangon tartsd az ébresztőt. Jaj!-fejbe kólintott valaki. Vigyáznom kell! a múlt táboron azt hallottam, hogy "a cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz és kíméli a növényeket." Úgy látszik, rövid az eszük ezeknek. Beszédjükből megtudtam, hogy svédek, osztrákok,szlovákok, amerikaiak, kanadaiak, ausztrálok és venézek földjéről jöttek ide tanulni, pont ide az én világomba. Cserkészkiképző táboron vesznek részt. Remélem, jó puha párnát hoztak magukkal, másképpen tyúkszem nő" a hátgerincüktől délre fekvő testrészükön. Ide-oda zümmögötem és röpdöstem, alig tudtam lépést tartani a zsúfolt programmal. El is szundikáltam, csak az énektanulásuk vert fel mély álmomból. Egyszer a meleg kis napocskán szárítottam a szárnyamat, amikor a mennyekből megeredt az eső és én elbújtam a Rozmaringok tágas, két szobás lakosztályába, ahol találtam magamnak egy eldugott sarkocskát. Rögtön elaludtam s utána rémálom következik: Egy napon a "zöldek népe” tiszteletadásra ment Mátyás király udvarába. Ajándékot kerestek a királynak. Én szép csendesen lerepültem a könyvükre. Hirtelen nagy csattanás, minden elsötétült előttem, levegőt sem kaptam. Amikor magamhoz tértem, egy üveg-csapdában találtam magam a többi családtagommal. Vajon mit akarnak velünk? Nagy izgalomban teltek az órák. Végül valaki ránk mutatott és sértő hangon mondta: "tejbe légy", s egy fiatal legény felé intett, akit Mátyás királynak nevezett. Tovább sértegetett, hogy "légy jó — tejbe ló". A többiek nevettek balsorsukon. Bezzeg, ha láthatták volna magukat szedett-vedett zöld, lila, tarka gúnyában, mint a bohócok, vagy a falu bolondja a réten. Aztán a király elé vonultak. Miért vagyok a fogja? Miért táncolnak, énekelnek, bohóckodnak, amikor úgy szenvedek? Alig kapok levegőt, sötétedik a világ körülöttem, zuhanok, zuhanok... Eljött az utolsó nap, a vizsgáké. Utána mindenki hazament, sok-sok élménnyel gazdagabban. Én meg itt maradtam, hazámban. Fillmore erdejében, a susogó fenyők között. Továbbra is sok szép és érdekes tapasztalatot gyűjtöttem. Egyszer aztán egy hideg szél megtámadta a tüdőmet és sok szép emlékemmel együtt eltávoztam Isten csodálatos világából. Most a bogár-túlvilágról küldöm Néktek szerető zümmögésemet. Szentirmay Ibolya —Ausztrália