Magyar Cserkész, 1988 (39. évfolyam, 3-4. szám)
1988-03-01 / 3-4. szám
MAGYAR CSERKÉSZ 3. oldal ÜJ ROVAT: MAGYARORSZÁGI CSERKÉSZHÍREK VANNAK MÉG CSODÁK! Májusban érdekes meghívót hozott a posta. No nem hivatalosan, hanem egy barátom jóvoltából. A koronás-cserkészjelvényes meghívó szerint a szegedi Móra Ferenc Múzeum a Fekete házban kiállítást rendez „A Magyar Cserkészet Története” címmel, 1988. május 27-e és 1989. február 28 között. Kissé kétkedve nézegettem a meghívót, ami igazán megbocsájtható, hisz’ az ilyesmihez igazán nem voltunk hozzászokva. Ezután gyorsan jöttek a hírek, újságkivágások, kommentárok. Sőt, pár hét múlva megjött a kiállításon kiosztott húszoldalas könyvecske, „A Magyar Cserkészet Története”, is. Az igazi meglepetést ez a füzet jelentette, mert nemcsak az 1945 előtti Magyar Cserkész Szövetség történetét írja le dióhéjban, hanem kitér a szociológiai, nemzetpolitikai munkánkra, regös és falukutató csoportjaink tevékenységére, a népdalnépszerűsítési erőfeszítéseinkre is. Bár jónéhány résszel nem érthettünk egyet, általában kielégítő a munka. Az adott helyzetben, mi sem írhattunk volna jobbat. Nyilvánvalóan sok anyagot vettek át Bodnár Gábor üv.e. könyvéből s a Szértszórt Árvalányhajból is. Az utolsó két oldalon a M.Cs.Sz. kronológiája egészen 1964-ig, a Sík Sándor cserkészpark megvételéig, követi otthoni és kinti tevékenységünket. A csapataink városait feltüntető világtérkép-vázlatunkat szintén közölték. Az otthoni újságcikkek (Magyar Nemzet stb.) szerint a kiállítás széleskörű és barátságos érdeklődést váltott ki, és az ország minden tájáról érkeznek látogatók. Hál’ Istennek nem csak a fiatalságunk emlékeit kereső dereshajú cserkészek, hanem a fiatalok is tömegével keresik fel a Fekete házat. Hálás köszönet Marosvári Attila rendezőnek, Gergely Ferenc, Papp Emil konzultánsoknak s a Móra Ferenc Múzeum igazgatóságának. Ugyancsak köszönet mindenkinek, akik az anyagot kölcsönözték; magánszemélyek, múzeumok, könyvtárak s a M.Cs.Sz. CSERKÉSZAVATÓ Hogy ez mit jelent sokunknak, talán így lehetne megfogalmazni: 6-7 hónapi bizonytalan sehová sem tartozás után magunkra találni, egy nagy családba tartozni, érezni mások örömét. Cserkészet. Ez a fogalom legtöbbünkben ismeretlen volt. Hisz a magyarországi cserkészmozgalom 1948-as beszüntetése után született csapatunk 90%-a. Amikor Felsőőrött összeverbuválódott e félszáz emberke — aki az óhazán kívül talán még jobban érzi, hogy magyar, és ösztönösen keresi honfitársai barátságát —, Csoknyai Péter és családja mesélni kezdett élményeiről, a cserkészetről. S akkor éreztük, hogy valami ilyesmi hiányzott nekünk. Foglalkozni magyarságunkkal, ismemi és őrizni hagyományainkat, művészetünket. Isten ismerete és szeretete is itt alakult ki legtöbbünkben. S aztán énekelni kezdtük dalainkat, vidámkodtunk, s közben tanultunk. Hát ez kell nekünk! S rendszeresen összejöttünk, összekovácsolódtunk. Eljött az ünnepélyes pillanat, az avatás. Ünnepi és megható volt egyszerre a liliomos zászló alatt állni. És most cserkészek vagyunk, tagjai egy olyan óriási családnak, ahol „a cserkész minden cserkészt testvérének tekint”. S elszoruló torokkal fogadtuk: „. . . híven teljesítem kötelességeimet, melyekkel Istennek, hazámnak és embertársaimnak tartozom”. .. Azóta más emberek vagyunk. Csodálatos érzés ez. (Egy „új” cserkész Magyarországon) 14 TH WORLD JAMBOREE ANTIGUA (Megjelent a „Magyar Hírek” havi folyóiratban)
