Magyar Cserkész, 1981 (32. évfolyam, 1-4. szám)
1981-03-01 / 3-4. szám
MILYEN IS VOLT BRAZÍLIÁBAN A JUBILEUMI TÁBORBAN Másfél buszt megtöltöttünk és elindultunk Brazília felé. Hosszú út várt ránk, 1000 és valamennyi kilométer. Sokszor megálltunk amíg Iguazuig elérkeztünk. Ott meglátogattuk a vízeséseket, majd átmentünk a brazil oldalra, Főz do Iguazuba és azt is szemügyre vettük. Az idő nem volt a legjobb, az ég szürke volt, borús és esőre állt, de így is nagyon élveztük. Fozból direkt Nova Santa Rose felé mentünk, a jubi tábor színhelyére. Este érkeztünk meg a kolostorba, ahol a papok nagyon kedvesen fogadtak. Megtusoltunk meleg vízzel és még hozzá árnyékban aludtunk (de csak éjjel!). Másnap reggel megjöttek a brazilok, akik kiráztak az álmunkból. Nagy volt az öröm mikor mindenkivel találkoztunk. A tábori beosztás a következő volt: Leány I. (Felvidék), Leány II. (Délvidék). Fiú I. (Erdély) és Fiú II. (Őrség). A kiscserkészek Meseországban helyezkedtek el. Nekünk lányoknak valamivel könnyebb volt a tábori építmények készítése és a tábor verés mint a fiúknak, mert a fiúkat 3,5 kilométerre vitték el, lerakták őket a bozótba, ki kellett tisztítsák az egészet és még egy hidat is kellett építsenek. Közbe-közbe többen bele is estek a folyóba. Másnap volt a hivatalos tábor nyitás ahol minden altábor megjelent az altábori jellegzetességével, mint például mellény, kötény, fokos, tarisznya. A tábor alatt több volt az eső mint a napsütés. De mi annak dacára jól mulattunk. Új játékokat tanultunk amit a többi altábor ellen játszottunk. Volt szavalóverseny, népmese- és népdalverseny, ballada előadás. Voltak olyan napok, amikor a lányok látták vendégül a fiúkat, vagy fordítva. Amikor a Fiú II-be mentünk akkor eléggé komplikált volt mert át kellett menni a hídon amit a nagyfiúk építettek a gyors sodrású, piros vizű folyó felett. Mikor a vízből kijöttünk, fürdés után, olyan piros-barna réteg volt rajtunk, hogy úgy nétünk ki mintha napoztunk volna. Idővel ehhez is hozzá szoktunk. Portyázni Sete Quedasba mentünk. Ez egy irtó szép hely. Ahogy a neve mondja hét vízesésből áll. Itt hídról hídra mentünk, miközben alattunk nagy sebességgel folyt a víz. Itt találkoztak a különböző altáborok, de azután újra szétváltak útjaink. Esténként mindenki vigyázott a maga altáborára és őrséget álltunk. Az egyik esős napon, nem törődve esővel és sárral lelkes „volley” mérkőzésen vettünk részt. Ebből láthatjátok, hogy a Leány II. még az esős napokat is kihasználta. A koszt: krumpli-krumplival, vagy tészta, 1000 különböző formában (sajtos tészta, szószos tészta, tészta tésztával, tészta, tészta . . .) de az uzsonna az finom volt. Azért az ebéd és a vacsora is jó volt. Mikor a tábor befejeződött, elkezdődött a körút, amit nagyon élveztünk. Először Sao Pauloba mentünk, DÉL AMERIKA a Szt. Imre kollégiumban laktunk, ahol nagyon kedvesen fogadtak bennünket. Bejártuk a várost, elmentünk vásárolni, megnéztük a Butantan intézetet ahol sok érdekes kígyófajtát láttunk. A brazilok egy ,,party”-t rendeztek az argentinok tiszteletére. Ezek után Rióba mentünk. Ott panzióban laktunk. Felmentünk a Corcovadora és a Cukorsüveg hegyre ahonnan nagyon szép volt a kilátás. Este bejártuk a várost és a strandokat. Egyik este elmentünk egy „Samba” előadásra. Visszafelé, már útban Sao Paulo felé, megálltunk San Sebastiánban, ahol Zolcsáék vendégeltek meg minket. Remek vacsorával vártak. Utána még két napot töltöttünk Sao Pauloban, a visszautazás előtt. A brazilokkal nagy barátságot kötöttünk, ezért szomorúan búcsúztunk, de örülünk a viszontlátás lehetőségének. Fóthy Teréz 39. sz. L.CS.CS. TISZTI KON FERENCI A Május 9-én, Benedek László cscst. délamerikai kerületi parancsnok vezetésével, tisztikonferenciát tartottak a Sao Pauló-i csapatok az embui cserkészparkban. Főtémák: 1. ) Az ez évi segédtiszti tábor. 2. ) A tábor részvételéhez szükséges érettségi vizsgák (2 tantárgyól kötelező). 3. ) Az érettségire előkészítő tanfolyamok. A segédtiszti tábor időpontját közös megegyezés alapján nyárra halasztották. A földrajz, néprajz érettségi vizsgát július végéig kell megtartani, míg a történelem érettségi az év második felére marad. A júliusi vizsgák előtt párnapos előkészítő tanulmányi-tábor is lesz, amely a tanfolyamon szerzett tudás elmélyítését és a vizsga jobb megállását igyekszik segíteni. A segédtiszti tábor részvételéhez előírt dolgozatok témáit és a feladatok listáját Kokron Sándorné cscst. kapta meg, és ő tudja azt a st-jelölteknek rendelkezésére bocsájtani. MAJÁLIS A Dobó Katica és a Szent Imre cserkészcsapatok rendezésével, valamint a Zrínyi cserkészcsapatok jelenlétével, tartottuk meg az idei Majálist Embuban, május 10-én. Ünnepélyünk megnyitásaként Dr. Gécsér Imre OSB szentmisét tartott, melyet Benedek László szolgálata tett ökumenikus jellegűvé. Ezután következtek a fiatalabb cserkészek számára előkészített stafétaszerű játékok. A gyerekeket teljesítményeik alapján pontozták és díjakkal jutalmazták. Ebédre babgulyást és a cserkészszülők által hozott süteményeket fogyaszthatták a kedves megjelentek. Délután 3-kor kezdődött az előadás, amelyben népi- és cserkészjátékokat mutattunk be. Nagy sikert arattak a magyar népitáncok melyeket ifj. Pillér Gedeon hozott Európából. Meg kell jegyezni, hogy az előadás megnyitása előtt rózsa osztással köszöntötték a cserkészfiatalok az édes-5