Magyar Cserkész, 1974 (25. évfolyam, 5-8. szám)
1974-05-01 / 5-8. szám
Tíz előadó és hetven hallgató részvételével az iskolai szabadság alatt tartotta meg a Szövetség — a Kerület rendezésében — a szokásos őrsvezetői, regös, iskola és cserkésztiszti vezetőképző táborát Adelaideben, egy tengerparti sport táborban. Egy héten át, kora reggeltől késő estig előadásokat hallgattak, népitáncra és játékra jöttek össze a hallgatók. A regösök Sárköz tájegységét tanulmányozták, s miután a lányok már előzőleg heteken át varrták a sokszínű népviseletüket, estére ezekbe öltözve mentek a „fonóba”. A regös fiúk faragtak, elkészítették a sárközi „életfát”, a leányok pedig sárközi rongybabát készítettek, felöltöztetve azokat ugyanolyan ruhákba, mint a négy falu lányai és asszonyai szoktak viselni a templomban. Az őrsvezetők komoly cserkészvezetői kiképzést kaptak, 24 órás portyára mentek, egyéni akadályversenyen vizsgáztak a „tudományokból”. Huszonnégy igen komoly, fiatal őrsvezető jelölt végezte sikerrel a tábort. Az iskolatábor tíz hallgatója történelemből és földrajzból (néprajzból) hallgatta végig az előadásokat és vizsgázott le sikerrel nyilvánosan a meghívott vizsgabizottság előtt. A zárónapon az adelaidei Regnum Házban népművészeti kiállítással, fonó jelenettel fejeződött be a tábor, majd az adelaidei cserkész-. szülők ebéddel és vacsorával búcsúztatták a másváros-beli vendégeket. * Magas lánggal lobognak a fáklyák a Ccnteric Hall főbejáratánál, hosszú autósor suhan be a nagy kapukon — Adelaide magyarsága lelkesen és hűségesen támogatja a cserkészbált. Az már szinte természetes, hogy mindenki ott akar lenni. .. A kiscserkészek az utolsó simításokat teszik egyenruhájukon az előtér ajtajában, felkerül az árvalányhaj a sapkájukra, hogy teljes díszben legyenek. A cserkészek megkezdik a bevonulást, s a közönség izgatottan várja a bál ünnepélyes megnyitását. Tizenkét díszmagyar ruhás hölgy következik, majd Pubi bá, a Kerületi Parancsnok karján teljes méltósággal, gyönyörű saját készítésű, fehér díszmagyarjában Révész Istvánná cserkészszülő, bálanya vonul be nagy taps kíséretében. Az MHBK és regös cserkészek táncosai mindenki nagy tetszésére gyönyörű palotást mutatnak be, majd a nagy pillanat is elkövetkezett: megkezdődik a fehérruhás elsőbálozó leányok bevonulása kísérőikkel. Szívdobogva fogják egymás kezét, s Frédi bácsi mondja be a neveket. Bizonyos, hogy húsz-harminc év múlva, hosszú téli estéken, a lobogó kandalló tüze mellett is vissza fognak emlékezni erre a felejthetetlen estére, s a kis csokor virágra, amit táncosaiktól kaptak. Magyar cserkészélet Ausztráliában (túloldali képeink is): Fent Rauch Károly, az ausztráliai kerület parancsnoka Adelaide-ban megnyitja a vezetőképző (tiszti, segédtiszti, őrsvezetői) valamint a regös tábort. Ezúttal Sydney, Melbourne, Adelaide, Perth és Geelung magyar cserkészei Sárköz népviseletét tanulmányozták. SZÍNKQCKÁR AUSZTRÁLIÁBÓL