Magyar Cserkész, 1973 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1973-01-01 / 1-2. szám
Lett cserkész nagytábor Kanadában MELBOURNE Az 55. Bocskai István fiú és a 75. leány cserkész csapat ez évi első portyáján. Ragyogó napsütésben indultak a Flinders St- i állomásról vonaton Belgrave- ig. Nagy menetgyakorlatot végeztek sikeresen. A fiú csapat indult először, maguk után hagyva az átjelzéseket. A leány csapat a jelzéseket követve pontosan érkezett a célba. Ebéd után ének, játék következett. Jutalomként a csapat a kisvasúton (Puffing Billyn) körútazást tett a gyönyörű hegyek között. Este 6 órakor érkezett vissza a csapat, vidám szép nap emlékével. A 63. sz. Tormay Cecil leánycserkész csapat szeptember elején tartotta kilencedik “születésnapját”, mely alkalomra Kovássy Eszter stj. hatalmas száz személyre elegendő ünnepi tortát készített (mely egy sátort ábrázolt). A kilenc “cövek” gyertyát a csapat még ma is tevékenykedő alapítótagjai fújták el: Pálos Enikő, Deák Szüszi, Faith Éva, Kádár Klári és Éva, Kovássy Eszter. Ez alkalommal került sor az évi szavalóverseny megrendezésére is, melyen minden őrs szerepelt egy-egy hosszú verssel. Melbourneben a 75. sz. Bocskay István vegyescsapat átalakult külön fiú- és leány csapattá. A Szövetség Intéző Bizottsága az új fiúcsapatot, mint 55. sz. Bocskay István cscs. igazolta, míg a leányok megmaradtak 75. sz. csapatnak, de még nincsen csapatnevük. Geelongban a fiú- és leánycsapat egybeolvadt, s az 52. sz. Botond vegyescsapat parancsnoka Bugyi Istvánná 1st. — Jean! Miért szorít ez a cipő? — Mert benn maradt a nyelve, uram! — Ugyan, Jean! Ha kidugom a nyelvem, akkor is szorít! 2.000 nem-magyar tenyér szűnni nem akaró vastapsától visszhangzott a festői fenyvesekkel övezett, budai Vérmező nagyságú lapály. Toronymagas vadászles, azonban ezúttal nem őzikék felé meresztett puskacsövek, hanem fotóriporterek gépei csattantak és filmoperatőrök felszerelése berregett ott. Tíz nemzet zászlaját lobogtatta a szél és alatta a vendéglátó ország hivatalos képviselői és megannyi vendég küldöttség vezetői foglaltak helyet. Történelmi nevezetességű ez a terep, melynek közelében hithirdetők szenvedtek mártiromságot, eddig terjedt az “irokéz” (Iroquois) indiánok és a Quebecben ma is domináló franciák hatalma. Itt emelkedtek a skót pionírok cölöpvárai, ez a vidék volt Kanada történetében, mely Szigetvár Zrínyijéhez és Eger asszonyaihoz hasonlóan életét dobta a mérleg serpenyőjébe, ezzel kiáltva oda az ellenségnek: “Eddig és nem tovább!... ” Ez az a vidék, mely a szomszéd Camp Borden katonai kiképzőtáborból két világháborúba hősöket küldött. Mintha rádöbbent volna A kiscserkészek, A lett táborban, balról jobbra: F. Sipols lett főcserkész, R. Caks US. kér. VT., Beodray Ferenc 8 a magyar delegáció vezetője, Bodnár Gábor, a MCSSZ ügyvezető elnöke, Szatmáry Károly