Magyar Cserkész, 1971 (22. évfolyam, 7-8. szám)
1971-07-01 / 7-8. szám
"Csak tessék mosolyogni!" Ha azt kérdeznétek, hogy mi volt a segédtiszti tábor legnagyobb élménye? Azt hiszem, mindnyájan, akik ott voltunk augusztus végén Fillmore - ban, a Sík Sándor Cserkészparkban, egyöntetűen azt felelnénk: az eső... Mert Fillmore-ban az eső nem esik, hanem az Egek úgy öntik szünet nélkül, hatalmas1 hordókból. Ezt igazán megtapasztalhattuk. A segédtisztjelöltek csónakázhattak a sátrakban a gumimatracok tetején. De nem sokáig tartott — az esőt megszokni. Főztünk, tanultunk, portyán voltunk. A négy Örs lelkesen dolgozott, hogy minél több pontot érjen el. A sok munkától, tanulástól jól kifáradtunk. Mégis minden reggel, mosolyogva jelentünk meg a zászlófelvonáshoz. Mindenki tudta a titkos jelszót: mosolyogni! Mosolyogtunk, ha nem ment a főzés, ha átázott ruhában kellett az előadáson ülni..., ha túl hideg volt táncot tanulni. .. ha nem volt elég szabad idő... > ha lepontoztak.... Ubul bá mondta is előre, élményekben gazdag, de kemény tábor lesz. Igaza volt. — ika — NA DE ILYET! Csilla, aki Amerikából, szűkebben véve Jerseyből szállt át az óvilágba, Eger várát nézegeti autóbuszról, amikor egyszerre fölsikolt, — először mindenki azt hitte, talán jó Dobó István szelleme jelent meg előtte: — Szent Isten, Pándyék! Pándy Gyuri és felesége Erzsiké (szintén New Jerseyből, Cliftonból) sétálgatott Eger utcáin. .. Ki ug-rott a gom bóc a fa-zékból, U-tá-na a mol-nár fa-ze-kas-tól, Tói, tól-tól, fa-ze-kas-tól. (Járáshoz alkalmat m^ndóka.) Pillanatkép Fillmoreból: sorakozó a zászló - téren.-----Európaiak Amerikáról... Bevallom, amikor kiválasztottak bennünket a V.K. - táborra, kicsit szorongva gondoltunk arra, vájjon megálljuk -e a helyünket Amerikában, a központti vezetők és az ottani fiatal magyar cserkésztestvéreink előtt. De amikor augusztus 15.-én délután New Yorkban kiszálltunk a gépből a Kennedy repülőtéren és megláttuk Gábor bá és Gyurka bá mosolygó arcát, tudtuk, hogy nincs mitől félnünk, hiszen barátok közé jöttünk. Első utunk Garfieldre vezetett a központba, a Bodnár - házba. Aztán jött az este, találkozás a garfieldi csapattal a cserkészházban. Másnap New York, a városnézés lenyügző élménye után a new-yorki csapat vendégei voltunk a 82. utcai Magyar Házban, New Brunswickban Vazul atya csapata vidám tánccal köszöntött bennünket a Teleki Pál cserkészházban, de elvittek másnap a Boy Scouts of America székházába is és utána vidám délutánt töltöttünk egy csodás virágfarmon — el is csúszott egy kicsit a program ezért. Philadelphiában Pigniczkiék nagy vidám fogadtatása majdnem nélkülünk zajlott le: a vidámság már nélkülünk olyan magas fokra hágott, hogy alig vették észre, hogy közben mi is megérkeztünk... Éjszaka volt mikor Baltimroeon keresztül Washingtonba értünk. H ULLA FARA D TA K Az amerikai út java még hátra volt persze, a VK tábor, ahová az európai különítmény “hullafáradtan” esett be. De még ki se szusszantottuk magunkat már is kezünkbe nyomták a kérdésekkel teli papírt... és írd a választ komám! Ez volt a fölvételi vizsga, amit szerencsésen megúsztunk. Bizony, komoly munkát jelentett ez a tábor mindnyájunknak, akármilyen altáborba szólt is a beosztásunk, vagy bármi volt is a feladatkörünk. Egy hétig bizony alig láttuk egymást, de még az alvásra is alig jutott idő, annyi volt a tanulnivaló. A vizsgák után azonban örömmel álapítottuk meg) hogy mindenki megállta a helyét az európaiak közül. Ügy összeszoktunk, hogy nehéz volt a búcsú a tábortól, de vittek is már tovább “Csatakvárra” Vareska Gyurka báék és Ormai Jóskabáék házához. Ez volt az egyetlen igazi pihenő az amerikai úton, három napig a tóparton, Gyurka bá remek főzetén hamar erőre kaptunk újra és délutánonként már figyelemmel hallgattuk Ormai Jóska bá történelemóráit, aki a magyar érettségi készület utolsó ismétléseit csinálta velünk. A clevelandi családok vendégszeretete külön fejezetet érdemelne, de a szombat esti táncparty is. Vasárnap elámulhattak az európaiak, mert ilyen méretű cserkésznapot még nem láttak, mint Clevelandban. Utána következett a “szabin nők elrablása’’ mert a torontóiak a hamiltoniak elől “elrabolták” az európaiakat s így a Niagara Vízesésnél el kellett sajnálkozva búcsúznunk Kis Gábor bától. A torontói vidám három nap rendezői valóban mesterek voltak. (Folytatás a következő old.)- 6 -
