Magyar Cserkész, 1971 (22. évfolyam, 7-8. szám)
1971-07-01 / 7-8. szám
A Magyar Cserkész Szövetség nevében küldött jokivánatokat köszönöm. Az ifjúság kereszténységének és magyarságának megőrzésében kifejtett munkájukat értékelem s arra áldásomat küldöm. A magyar sors Isten kezében van, bizzunk továbbra is az Ő segitségében. Szivélyes üdvözlettel Koma, 1971; október 18. HELYTÁLLÁS — ISTENÉRT, HAZÁÉRT Az első fényképeket aggódó szorongással vettük kézbe. Milyen az arca? Mennyit változott az elmúlt 15 év során? És az első jelentésekben arról is szó volt, hogy mikor a 79 éves ember leszállni készült a repülőgépről, kissé megtántorodott. Vagy legalább is így tűnt egy újságírónak. Elképzelhető! És ha így van, ez Mindszenty József esztergomi ersek, Magyarország bíboros hercegprímásának első "megtántorodása". A test erőtlen, — ezt őmaga mondta valamikor régen, 1948 végén, amikor már nem volt kétséges, hogy végig kell járnia a kálváriát. A magyar történelem ezer éve során a mindenkori prímás az ország első zászlósura volt, méltóságban közvetlenül a király után következett. S ha a király akadályozva volt, ő, a főpap vette kezébe a kardot, hogy a hadakat vezesse. A történelmi méltóságból fakadó kötelességet érezte át mindenkor Mindszenty József, aki az ilyen, vagy olyanféle zsarnoksággal egyformán szembeszállt. Nem kímélte magát. Önmaga jólétét, kényelmét egy pillanatig sem tekintette. Ha gerincet hajtott volna, mérhetetlen szenvedésktől kímélte volna meg magát. Korunkat a kényelem szeretete jellemzi. Az örömök habzsolása. És ezért a nagy tömegek minden megalkúvásra készek. A Prímás nem alkudott meg, — hanem csak a felsőbb parancsnak engedelmeskedve hagyta el az országot és a népet, melyért élni és meghalni is mindig kész volt. A magyar fiatalnak, — magyar cserkésznek — nem kell a szomszédba mennie eszményképért. Történelmünk útvesztős kanyaraiban ők a világító fáklyák. Ha igaz az a tétel, hogy egy nép életképességének bizonyítására nem elég a múltra hivatkozni, hanem minden időben — a jelenben is! — le kell tenni a garast, nos, hát akkor mi, magyarok, élen járunk: sok vér, könny, szenvedés halmozódik az áldozatok oltárán. Mindszenty József "élete legnagyobb keresztjét" vette magára, amikor elhagyta Magyarországot. Helytállásából erőt merít minden magyar, bárhol is éljen a föld kerekén. Nyikos Pétert a matematikai tudományok doktorává avatták, amihez cserkésztestvéri szeretettel gratulálunk. Péter most katonai szolgálatát tölti, mint hadnagy. Utána tudományos kutatómunkát végez, mert megkapta az Országos Tudományos A- lap ösztöndíját. TASNÁDY RUDOLF A karrakattai temetőben (A- usztrália) domborul a sírja. Halálhírét, mely oly nagy fájdalommal töltött el valamennyiünket, a megelőző MCS lapzárta után vettük. A világ másik sarkában nekünk újból felrémlik mosolygós arca, ahogy a pennsylvaniai “jubileumi táborban” cserkészélményeiről mesélt; ahogy megtömte pipáját és rágyújtott. ¥ Tasnády Rudolf a cserkészek fáradhatatlan vezetője volt, — ott is halt meg köztük, hivatása tejesítése közben. Akik közelebbről ismerik munkáját, jól tudják, hogy Perthen nála nélkül a magyar cserkészet nem született volna meg. Megalapozta a cserkészcsapatokat. Mégpedig olyan jól, hogy mostmár mások is elvezethetik, ha példáját követik. ¥ Tasnády Rudolf, a Magyar Cserkész Szövetség társelnöke, a perthi fiú cserkészcsapat parancsnoka 1971 julius 23.-án halt meg. 1913-ban született Bécsben, 11 éves kora óta cserkész volt. Mégpedig a javából. Szerelmese a magyar cserkészmozgalomnak és abban mindig tevékenyen résztvett, az országhatárokon kívül is. A vesztesség a miénk, — elsősorban a perthi fiúcsapaté. Ezúton is részvéttel fordulunk az özvegy és két gyermeke felé. Rudi bá emlékét megőrizzük!- 3 -