Magyar Cserkész, 1971 (22. évfolyam, 7-8. szám)

1971-07-01 / 7-8. szám

KALOTASZEG, TOROCKÓ - AUSZTRÁLIÁBAN A Kerület az 1971. évi Re­gős Hétvégre Erdély két ma­gyarlakta tájegységét, Kalota­szegi és Torockót választotta “falukutatása” tárgyául. Ez volt az ötödik ilyen tábor, miután az Alföldet, Balatont és az Ormán­ságot már tanulmányoztuk. A júniusi hosszú hétvég szom­batján összegyülekezett Sydney és Melbourne félszáznál több fiatal vezetője, nagylány és le­génycserkésze, hogy két és fél­napig (két hosszúra nyújtott es­tén át) magábaszívjon mindent, ami a fenti két városban, meg a Székelyföldön szép és jó. Et­tük a székelygulyást, a kürtös kalácsot, a vargabélest, a kuko­ricapogácsát, a “görhét”, jártuk a “csürdöngölőt”, viseltük a “fe­hér harisnyát”, a kalotaszegi és tordai ruhát, pártát... A szombat esti fonóba — az egész napi általános ismertetés után — énekszóval vonultak be a legények faragták fokosnyele­iket, meg a “kedvesük számára az ablaki virágcserépbevaló kis kopjafákat, a lányok meg szor­galmasan hímeztek, a legények (élükön Gémes Árpád komával'; Vasárnap reggel a helybeli templomba mentek, mint cser­készek - aztán délben már me­gint népviseletben dolgoztak, ta­nulmányozták a faluszokásokat (persze könyvből és elméletben,) mind a négy falukutató csoport egy - egy kömyezetanulmányt ál­lított össze, melyben mindenki írt, rajzolt egy - egy lapot vagy hímzett egy sarkot. Vasárnap délután a “falu főte­rén” tánc volt, sokan kirándultak a fővárosból, a környező me­gyékből, az öregek, meg a ro­konság közül azok, akiket még érdekel ilyesmi. . . Volt aztán álló falatozás úgy székelyesen, a konyhából csak úgy ömlött az ízes falatok tömege, amit Sza lai koma, meg a székely vendég asszonyok (más falukból) főz­tek, sütöttek, készítettek. Az esti fonónál Kolozs várme­gye v. népművelődési vezetője, az Erdélyi Szövetség elnöke: Adorján Feri bá üdvözlete a “hejbeliek”, majd vendégeivel végignézte a fonó kedves mula­tozását. A “csöndérek parancsnoka", Antalffy Pali bá is szólt néhány szót, szívhezszólót, — majd Gu­lyás Laci bá mesélt komájáról. Még végigénekeltük a Székely Himnuszt, együtt, úgy kéz a kéz­ben, — majd őket visszavitte a “gyors a városba” — mi pedig ott maradtunk együtt, csende­sen énekelgetve; a fiatalja ját­szogatott, táncolgatott. Aztán csend lett újra, — az (dayles­­fordi) éjszakában, a fonó mö­götti kertben az égbe meredő fenyőfák éjszakai susogása so­kunkat vissza vitt fel a havasok közé, — még fülünkbe csengett Alojzi bácsi meséje a székely pásztor karácsonyáról, a Fiú sziklája története, — majd Erdély szomorú jelene, sok Székely és magyar faj testvérünk szenvedése. A hétfő reggeli, utcai torna és futás után a virgonc székely legények, az éjszakai fáradalmakat kipihenve, — újult erővel a lá­nyokkal együtt mukába álltak, néhány előadást még végighal­­gattak, majd egy cserkészbarát mozgó filmre vette fel a szabad­ban a tábor résztvevőinek a tán­cát. Az ebéd alatt már elkezdő­dött a búcsúzkodás, — lehúztuk a zászlót — befejeztük a tábort. Szomorú szívvel mondogatuk egymásnak: “Viszontlátásra jö­vőre Kalocsán”. Mint táborparancsnok megkö­szönöm a vezetőknek a sok segít­ségét, az előadásokat, az évente szokásos regőskönyv összeállítá­sát, nyomda alá rendezését, a sok gyönyörű ruhaanyag beszer­zését, kiszabását, megvarrását. Akik jelen voltak, azok láthat­ták, hogy mit dolgoztak itt az i­­dősebbek az előkészítésen, hogy a fiatalok valóban kapjanak va­lamit a Székelyföldből. . . Kér. Vt. ssssssssssssss MELBOURNE Az 54 sz. “Hunor és Magyar” cscs történetéből. .1953-ban, mint az ausztrál SZÍNPOMPÁS TÁNC- 14 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom