Magyar Cserkész, 1970 (21. évfolyam, 1. szám)
1970-01-01 / 1. szám
I A bécsi 44. sz. Boldog Ágnes lcscs. bennsöségesen ünnepelte a karácsonyt. Munkájukban ez évben bevonták a cserkész szüleiket is. Egyedülálló öregeknek “Szeretet délutánt” rendeztek. A szülők szállították a bácsikat és a néniket Beszélgettek velük. A nagy lányok uzsonnát és műsort adtak a délutánhoz. A kisebbek mind a 35 idős vendégnek Betlehemet készítettek. A kiscserkész részlegük Karácsony napján, az ünnepi szent mise bevezetéseként betlehemes játékot mutattak be. Az egész csapat egytittesen dolgozott egy harmadik terven : magyar karácsonyi üdvözletek elkészítésén. Nagy volt a kereslet, alig tudták időben kielégíteni az igényléseket. Nagyszerű munkájukhoz gratulálunk. Talán jövőre több csapat is akad ahol ezeket a kitűnő ötleteket megvaló-Közösségünk újabb cserkészházasságggal bővült. 1969 decemberében Hollandiában Székely András és Palotás Erzsébet cserkészvezetők házasságot kötöttek. Isten áldását kérjük az ifjú párra! DÉL AMERIKA BUENOS AIRES: Január eleiétől rendkívül érdekes és komoly munka folyt a Parque Pereyra zárt részében a 80 főnyi vezetőképző táborban. 8 cserkészjelőlt, P. Gácsér Imre (Brazília), 24 segédtisztjeiéit Ubul bá (USA) mintegy 40 örgvezetőjelőlt Éva bá (Brazília), vezetése alatt lett kiképezve. Csermely Péter (Canada) is segített a kiképzésben. A segédtiszteket óriási meglepetés várta: a táborukat a mintatábor alapján kellett fölépíteniök. Az egész táborban vígan folyt a Jó Munka, jó hangulatban, amit a kitűnő szellem és időjárás is segített. Az ottani cserkészvezetők: Nt. Hefty Frigyes, M. Bodolay Margit, Benedek László, Vass Dénes cserkésztisztek, úgyszintén Vass Mátyás st. a kiképzőkeret tagjai, akiknek nagy része volt a kiképzés sikerében. A jól végzett új vezetőket 7-én este, tábortűznél fogadalom tétel formájában avatták föl. A tábor másnap reggel zárult. Ezt követően 9. -13. között, Regős - tábort rendezett Éva bá és Szabó Csabáné, sao paulói cserkészvezetők. Ez is remekül sikerült. U.S.A. NEW YORK: Nov 15 - én rendezte meg a M. Cs. Szövetség Nagytanácsa immár hagyományos Cserkészbálját a New Yorki, Waldorf Astoriában, fényes keretek között. Közel 300 vendég vett részt ezen a kiemelkedő társadalmi eseményen. Este 9 órakor dv. Mattyasovszky - Zsolnay Miklós megnyitó beszédet tartott, melyen üdvözölte a Nagytanács új tagjait, dr. Bárdos Tamás, Eszenyi László és Pál Andrást, és egyúttal átadta nekik a Nagytanács oklevelét. Utána bevonult a 16 elsőbálos pár, kik megnyitották a bált. A bál hangulata nagyszerű volt. Reggeli órákig mulatott a vendégsereg Nagy Ferenc est. zenekara mellett.- 10 —