Magyar Cserkész, 1969 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1969-01-01 / 1-2. szám

kukoricahántáskor, fonóban,dör­zsölőben ő volt az első személy. Kifogyhatatlan volt a mulatsá­gos ötlete: kivált mikor bele­tanult a nagy emberek dolgába s össze-vissza füllentett legé­nyekről, lányokról mindenféle badarságot. Jutalmul úgy etet­ték, mint a madarat, ami csak szemének, szájának Ízlett.Igye­kezett is kedvébe járni minden­kinek, mert ártatlan tréfákkal ugyan, de alaposan ki tudott nevettetni valakit. Volt a faluban egy szörnyen fösvény asszony, Balogné; ettől ritkán kapott valamit, legfel­jebb sült krumplit, azt is ak­kor ha már senkinek se kellett. Egy ilyen ebéd után beállított a fonóba fillentő pajtás. Be­szélget, beszélget s csak nya - lógatja a száját, mint a kis kutya, ha jóizüen evett. Addig addig, mig valaki észrevette:- Eh, be jó ebéden voltál ma. Fillentő koma:- Bizony jón.- Ugyan kinél.(- Balognénál. Három tál é­­telt ettem, azért nyalogatom a számat.- No beszélj már, mi volt?- Első tál: leves, jó tisz­ta, friss kutvizből. Második tál: tegnap sült krumpli. Har­madik: pecsenye, harmadnapos sült tök. Még ma is emlegetik nálunk, ha nincs jó ebéd, hogy:- Ezután is nyalogatná fii -léfltő a száját! Szegény kis fillentő, nem tudtuk meg, hogy milyen ember lett volna belőle. Jött egy ir­tózatos hideg tél s a senki gyermekének átjárta ringy-rongy ruháját. Beteg lett, gyulla­dást kapott s kilencnapra már az angyalok között keltett ne­vetést bizonyosan, mikor be­toppant füllentésre kész pisze orrocskájával. Utolsó szava is méltó volt egész életéhez. Nagy lázban, lefogyva,meredezö szemmel feküdt, én éppen ott voltam hozzá látogatóban; a biróné állott mellette és á­­polta a kis beteget.- Mit érzel, fiacskám? kérdezte tőle. Rávetette még­­egyszer hamiskásan a szemét.- Édesanyám itt volt az e­­láab. hozott birónéninek arany guzsalyt, arany orsót, arany szöszt - ott van a másik szo­­bábán, nézze meg... A biró néninek könny csor­dult le az arcán s kiment a másik szobába, megnézni az a­­rany guzsalyt, arany orsót, a­­rany szöszt. Mire bejött, a kis fillentö nem füllentett többet. Szegény kis pajtásom, meny­nyit emlegetjük. Mintha csak élne s olyan maradt volna,mint akkor volt. Hányszor mondtuk, ha vala­melyik öcsém elbódorgott az i­­gazság útjáról;- Ne fiilents már. És ha senkinek sincs mit beszélni a fonóban, hányszor mondják;- Volna csak itt a kis fil­lentö! — 10 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom