Magyar Cserkész, 1969 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1969-01-01 / 1-2. szám
csuszamlás következtésen a pa— takvclgy bezárult s a viz nem tudott továbbfolyni. Néhány csupasz fenyőtörzs árván még most is kimered a vizböl, emlékeztetve» hogy a tó helyén régen erdő volt. Félelmetes nevét naplementekor történő vérvörös szinelváltozásáról kapta. A románok Lacul Rosunak is hivják, Vörös tónak. Sajnos naplementét, vérvörös tóvizet ezen az esöázta délutánon alig remélhetünk. A természeti szépségek még fokozódnak. A tóparti üdülő mögött, a Békás patak mentén haladunk tovább. Hosszú időn át látjuk a jellegzetes alakjával az erdőből felé törő Oltárkő szirtjét. -ztán beérünk a Békás szorosba, erdélyi kőrútunk legkeletibb pontjához. Feltekintünk a bennünket körülzáró végtelen magasságúnak tetsző zord sziklafalakra, melyeknek csak bejáratánál fog a fényképezőgép lencséje. Csak tenyérnyi égbolt szürkül meszszi fölöttünk. Mintha egy nagyon mély, sötét kút alján lennénk. Helyenként a szikla alá vágták az utat, sőt egy helyen csak alaguton át tudunk tovább jutni. Itt még épitik, javítják az utat és egy helyen nekünk is kézbe kell venni a lapátot, hogy autónk átmehessen a kavicsbuckákon. A Békás patak pedig csobog,- robog mellettünk, siet kifelé a sötét szorosból Moldvába. Igazi országhatár volt ez a rész ezer éven keresztül! . Farkasótvággyal hajtunk viszsza Gyergyószentmiklósra. A vendéglő ajtajában még egy pillanatig megállók. A szomszédban valami vigalom lehet. "De szeretnék hajnalcsillag lenni...* - hangzik teli torokkal. a nem is erdélyi magyar népdal. Gyergyóban tudják még. /folytatjuk/ Az Oltárkő a Békás szoros bejáratából. — 19
