Magyar Cserkész, 1968 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1968-05-01 / 5. szám

ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT A GROSSE ZINNE MEGMÁSZÁSA (JOB MÉTER) ♦ IRTA «ATOM llYttftGvH Sokat hallottam, már mesélni sziklamászásról, de mondhatom, nem igen érdekelt a dolog. Több sportot űzök, de hogy hideg sziklákra kapaszkodásban mi volna az élvezet - nem nagyon tudom, elképzelni, A bátyám ba­rátai között van ugyan néhány úgynevezett "szenvedélyes"szik­­lamászó, de azt hiszem, ha kö­zelebbről megvizsgálná valaki ezeket a fantasztákat,nyugodtan megállapíthatná, hogy a szikla­­mászás nem egyéb, mint néhány különcködni vágyó ember talál­mánya. A sziklamászásról val­lott nézetem nem mai keletű s már régóta csak úgy gondoltam rá, mint sok egyéb esztelen bo­londságra, amely mellett nyu­godtan elmehet az ember saját átgondolt egyenes utján. Igen ám, csakhogy mint min­dig, az éremnek két oldala van. Az én elvem volt az egyik oldal, s egy véletlen lett a másik ol­dala. Az történt ugyanis, hogy bátyám a nyárra elutazott s igy “sziklamászó1* barátja engem in­vitált meg egy felsőolaszorszá­­gi autóturára, ahol mint mondta, néhány(mászókirándulást is ter­vez. Őszintén megmondom, én az autó-tura miatt mentem el, mert nem mindennapos mulatság Olasz­országban autózhatni. Egy szép napon megérkeztünk a Sexteni-Dolomitokba, a Misu - rina tó partjára. A tó egyik oldalán zöld mezők és fenyőer­dők övezte magasságban három cukorsüveghez hasonló óriási sziklahegy meredt az égnek. A tetejük vöröses szinü s bizony megcsodáltam ezt a képet, mert ilyen valószínűtlent a kék égbe rajzolva csak a Dolomitkban lát­tam. Amint bámultam a csúcso­kat, Jóska rámutatott a három sziklaóriás közül a középsőre, amely a legmagasabb volt s azt mondta: "Látod az ott a Grosse Zinne. Holnap azon a sziklafa­lon felmegyünk a tetejére." Nincs ember, aki oda felmen­jen - válaszoltam. - De isten­­kisértés is volna - tettem hoz­zá. 13-

Next

/
Oldalképek
Tartalom