Magyar Cserkész, 1968 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1968-05-01 / 5. szám

1968 március 2.-án, délután 1 órakor a Sydney-i cserkész­­fiuk és lányok gyülekezni kezd­tek az épülő cserkészotthonnálo Szépen vasalt egyenruhában jöt­tek, «ért ünnepélyes nap volt ez, A Sydney-i cserkészek és a cserkészek Fenntartó Testü­leté ezen a napon helyezték el alapkő gyanánt az emléktáblát ezt az alapkövet, MAJSAY ottmar ^ M/vrYAR CSERKESZEK A SYDNEYI " „ÉNEK ELNÖKE FWHTASY* J£2TE EL ,968. MARCUS Z-AN az épülő falba. Az álom a ^megvalósulás felé közeledik.Az alapozás és alapfalazás a pad­lószintig elkészült. 2 órakor sorakozóra hivták a megjelent csapatokat. Kibon­tották a zászlókat és a sze­merkélő eső ellenére katonás fegyelemmel vonultak fel és al­kották meg a disz-nógyszöget a leendő cserkészotthon homlok­zata előtt. A meghajtott zász­lók mellett énekelték el a him­nuszt, majd a fiú és leány cserkészindulókat. Majsay Ottmar Ur, a Fenn­tartó Testület elnöke ünnepi beszéde előtt felkérte a jelen­levőket, hogy fáradjanak be az ideiglenesen cserkészotthonnak használt épületbe, tekintettel az egyre erősebben hulló esőre. Sajnos a hallgatóság egy része be sem fért az épületbe és csak a nyitott ajtókon keresztül hallgatták az Elnök Ur beszé­dét, mely jórészben a megjelent cserkészeknek volt szánva. Maj­say Ottmár Ur hangsúlyozta,hogy ezt a leendő szép otthont a szülök és segítőkész barátok megteremtik a magyar cserkész ifjúság számára, de amikor az épület elkészül, a kulcsot át­adják a cserkeszeknek, és a to­vábbiakban már az ö feladatuk, hogy úgy használják, ápolják és gondozzák, mintha saját családi hajlékuk lenne. A beszéd után Kandó Atya meg­szentelte és megáldotta az em­léktáblát, majd a Hiszekegy el­mondásával végétért ez a cser­készek számára olyan nagyon je­lentőségteljes kis ünnepély. Ünneplő ott honép i tök

Next

/
Oldalképek
Tartalom