Magyar Cserkész, 1968 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1968-02-01 / 2-3. szám

1

Szilárd olyan szegletesre rakta a szénát, hogy vonalzóval sem lehetett volna jobban csinálni. Amikor bejöttek a kapun, a két ló olyan csendesen poroszkált, hogy alig lehetett a két szilaj állatra ráismerni. De Szilus tudta ára ennek a titkát! Hogy honnan tudta? Ki tudná azt megmondani?! Csak a mennybenlakó, felséges Magyarok Istene, aki az őshazából idevezérelte őket.

A két öreg ott állt az ajtóban s nézték gyönyörködve a fiukat, amint kifogja a lovakat.

Jóskával meg Lacival úgy beszéltük meg a dolgot, hogy Jóska adja át az öregek üzenetét ebéd után. Mind a négyen együtt ültünk a szobában hangtalanul. Szilárd még nem sejtett semmit.- Nem értelek benneteket, miért ültök itt olyan ünnepélyesen? - szólt végre.

Jóska odament hozzá.

Igazad van Szilárd, mert csakugyan nagy ünnepnap ez mindnyájunknak. Gábor bácsi minket bizott meg, hogy átadjuk neked kívánságukat. Berkiéknek volt egy fiuk, de már régen meghalt. így mostmár nem látják életük célját, szeretnének magukhoz venni egy fiút, aki öregségükre támaszuk legyen. Nagyon megszerettek téged e rövid idő alatt. Most itt várják a másik szobában a válaszodat. Tiéd a két ló, tiéd a föld, ház és minden, - minden amit itt látsz ezen a szép tiszta portán. Tied az ö szeretetük, amellyel gyermekük - nek fogadnak. Ha akarsz, tovább tanulsz, vagy végleg itt maradsz velük. ügy

beszéltük meg, hogy most velünk jössz Erdélybe s azután is minden a te kívánságod szerint történik.

Szilárd ott állt előttünk szótlanul, megbüvölten, mintha álmodnék 3 csak percek múlva döbbent rá, hogy milyen nagy szerencse érte. Lehajtotta fejét, hulltak az öröm könnyei. Mi átöleltük mind a hárman s úgy vittük át

a másik szobába; ahol az apa és az anya várta már a fiát.

* * *

Megindult a "Quadriga" Erdélyország felé.

Jóval túl voltunk már a fele utón, lassan közeledtünk a célhoz. Abban az időben nem voltak még az utak olyan jók mint manapság. Ha eső esett, a vendégmarasztaló sár még a cipő szárán is bekivánkozott. De jó az Isten napja s amikor ránksütött, leszedette rólunk a kabátot, a cipőt meg nyakunkba akasztva tapostuk a forró port. Ha elfáradtunk, minden bokor árnyas hellyel kinált és a jó levegőért meg fizetni sem kellett. Nem volt nekünk semmi bajunk, még a rossz emberek is kikerültek, mert nekünk csak adni lehetett.Vane ennél szebb élet? Nincs! Mert miénk volt az egész világ minden ragyogásával, kincsével együtt. Odamentünk, ahova akartunk, ott álltunk meg ahol kedvünk tartotta: Ezt nevezem én szabadságnak!

Szabó Kázmér tanár ur kívánságának kellett még eleget tenni. Valahol egy istenhátamögötti faluban volt plébános egy régi pap társa. Gondoltuk, majd csak keresztül esünk ezen a látogatáson is. Bizony sokszor keresztül- 16 -