Magyar Cserkész, 1968 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

szogott.-Zoltán! — Hallatszott egy halk sző az ablak melletti ez alkalomra készí­tett fekhely felöl. Jóska szolt. Kissé meglepődtem, azt hittem, csak én vagyok ébren.-Te szóltál,Jóskám? —-Én, én —gyere csak ide. Hallottam az egész beszélgetést a nyitott abla­kon keresztül. Nagyon okosat beszéltél Gábor bácsival. Szilárd nem tagad­ta volna meg az első kérésüket, de örökké fájt volna neki, ha most nem jöhet velünk. Már én délután sejtettem valamit, mert Lacit láttam beszél­getni Berki nénivel. Biztosan Szilárdról lehetett szó. Laci az ő bőbeszé­dűségével festhette le Szilárd apátián-anyátlanságát s a rokonoknál éppen­­hogy megtűrt helyzetét. Én azt gondolom, nem lesz semmi akadály. A szegény rokonok is megörülnek, ha egy szájjal kevesebb fogyasztja az amúgyis szűkiben lévő kenyeret. Szilárd meg, ha tanulmányait folytathat­ja, az élete legnagyobb szerencséjét számolhatja el magának. Erről majd holnap lesz szó! Szilus már korán bement az istállóba. A Villám meg a Fecske viharos nyerítéssel fogadták. Nagyon meg lehettek elégedve az új gazdával. Fejük­re tette az abrakos tarisznyát, eligazította előttük a szénát. Berki néni igen jó kedvű volt.-Hé apja, szénáért kéne kimenni, hogy élig legyik vasárnapra is.-Már csak nem űzzük el Gábor bácsit a háztól,- szólt Szilárd, — vendé­gei vannak, majd kimegyek érte. Máris ment az istállóba s hozta a lovakat. Csodálatos ügyességgel rakta föl rájuk a szerszámot. Percek alatt kész volt.-Csak azt mondja meg neki diák úr, - súgta nekem Gábor bácsi, — nehogy a Villám hátáhó' érjen az ustor, mer' akkó* a harmadik határba* szeggyük össze ükét darabokba. No Isten segély! Szilus röptiben elkapta a vendégoldalt s azon át ugrott a kocsiba, mintha a tornateremben lett volna. Egy pillanat s lekapta a lőcs­ről a gyeplőt - köd előttem köd utánam, a két ló mintha puskából lőtték volna ki, repültek ki a portáról: mint a szél vágtattak ki a lovak a zablán meg Szilus karján a határba. Jaj lenne most a legénynek, ha elszakadna a gyeplőszár! (folytatjuk) FELHÍVJUK KEDVES OLVASÓINK FIGYELMÉT, HOGY MEGNÖVEKE­DETT KÖLTSÉGEINK MIATT A MAGYAR CSERKÉSZ ELŐFIZETÉSI DÍ­JÁT ÉSZAKAMERIKÁBAN (AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS KANADA TE­RÜLETÉN) 4 DOLLÁRRA EMELTÜK. A DOLLÁR MÁS ORSZÁGOKBAN FENNÁLLÓ REÁL-ÉRTÉKÉRE VALÓ TEKINTETTEL AZONBAN AUSZT­RÁLIÁBAN, DÉLAMERIKÁBAN ÉS EURÓPÁBAN AZ ELŐFIZETÉSI ÁR TOVÁBBRA IS 3 DOLLÁR MARAD: 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom