Magyar Cserkész, 1966 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1966-09-01 / 9. szám

Julius 22.-én rendezték Melbourne-i csapataink szokásos évi báljukat, melynek idén a magyar cserkészet 20 éves jubileuma adott különleges jel­leget. Már kora délután hozzáfogott a legénycserkész raj a terem és asztalok feldíszítéséhez, - az utóbbiak "őrsi allat","virág", vagy "ősrégi névvel" voltak megjelölve, mig a terem egyik sarka magyar cserkészotthonnak lett berendezve. Estére 62 asztal várta a bál vendégeit. Az estély színhelyén, a I«ggets Hall bejáratánál fogadóbizottság üd­vözölte az érkezőket, köztük a meghívott ausztrál cserkészvezetőket is.Sgy­­egy kiscserkész pedig virágcsokrot és táncrendet nyújtott át a hölgyvendé­geknek. Kilenc órakor felhangzott a "Vigyázz" kürtszó, majd a cserkészinduló. A felvirágozott cserkészbotos leányok és fiuk sorfala közt és a fiú cser­kész ■ csapatparancsnok kíséretében ekkor bevonult Medzihradszky Aladámé úr­asszony, a bál védnöke, - mögötte táncősáikkalzáz első bálozó leányok hófe­hér ruhában. Az ausztrál és magyar himnuszok elhangzása után az emelvény két olda­lán elhelyezett zászlórudakra egy-egy cserkész húzta fel a zászlókat, majd a cserkészparancsnok felvezette az emelvényre a bál védnökét. Rauch Károly csapatparancsnok - kinek a Magyar Cserkészszövetség a 20 éves jubileum alkalmával Teleki Pál emlékérmet adományozott - röviden üdvözölte a megjelenteket, majd virágcsokrot nyújtott at a bál védnökének. Ezek után megkezdődött az elsöbálozó leányok /többnyire leánycserkészek/ bemutatása. Az emelvény előtt bemutatásra került leányoknak táncosaik feltüztek ruhájukra egy-egy orchidea csokrot. A táncosok legtöbbje a csapatok vezetői, legénycserkészei voltak. Első balosok voltak: Menyhárt Éva Gémes Árpáddal, Pásztor Zsófia - Deák Ferenccel, Varga Katalin - Fad­­gyas Csabával, Miklós Krisztina - Czigler Amolddal, Szabó Agnes - Kuttkay Sándorral, Kern Enikő - Pálos Istvánnal, Tapolczay Hilda - Pető Árpáddal, Salacz Krisztina - Rauch Péterrel. A bemutatás után a "Kék Duna" zenéjé­re keringőt táncoltak az első bálozók, majd a már felsorakozott palotás táncosokkal együtt újra felvonultak a teremben. Kétszer kellett eltáncolni a "Nagy magyar palotás"-t a 20 táncospár­nak, - olyan tapsot kaptak! Nem is csoda, hiszen Szeverényi László öreg­­cserkész hosszú heteken át tanította be ezt a gyönyörű táncot. Salacz Béla öregcserkész, cserkész-szülő kisérte őket zongorán, zenekari kisó - rettel. A könnyező boldog arcokból láttuk, hegy az idősebbeknek egy da­rab múltat varázsoltak vissza, a fiatalok pedig baldogánvették szüleik,i­­dősebb barátaik örömét. A nyitó csárdás után két zenekar megállás nélkül kora hajnalig ját­szotta a tánc-és magyar zenét. Kisorsoltak egy hímzett magyar népi pár­nát, festményeket, likőr készletet, - éjfél után megválasztották a bál szépségkirálynőjét, Salacz Krisztinát, - udvarhölgyekül Vargha Katalint és Barics Katalint. Mint minden évben, idén is sokan azzal búcsúztak, hogy a cserkészek bálja volt a legszebb, legjobb... egy kis régi hangulat az ó-hazából...- 17 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom