Magyar Cserkész, 1966 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1966-08-01 / 8. szám
Nézem az embert. Horváth István tehenes, Ü0-á2 éves. Négygyermek apja. Egy meghalt, egy férjnél van, ennek az ura a kondás; az asszony hol az uránál, hol az apjánál segit terel - ni. Két fia, egyazon arcok az apával: fakó haj, nagy fülek,kék szemek, kettéosztott áll. De az apjuk arcán a ránc több, az övékén a pirosság. A szemek még itt, az árnyékban is összehuzódnak, mintha a nap ereje ezt az összehúzódást rámerevitette volna; határtalan csönd, szigorú nyugalom az arcon. Engem néz,de mintha befelé látna. Keze nagy, csontos, munkában durvult.bütykösödé súlyos kéz. Elvész benne az együgyü szerszám, a valahol talált rossz bicsak; csak a pilingája hegye villan elő, mint valami kis boszorkányos varázslóbot, amelyik vonalhangversenyt, vonaljátékot vezényel. * * * Érdekelt, hogyan ébredt fel benne a faragomuvesz, mi lökte meg először a kezét, hogy alkosson. S hogy könnyebben menjen a^beszéd, magam is munkának láttam, elkezdtem rajzolni. 0 meg, mint ahogy megered a csendes őszi eső,beszélni kezdett:- Nem mindig voltam pásztorember, gyerekkoromban pásztor - kodtam, aztán cseléd lettem, kocsis, béres, uradalomban. Hogy a cselédsorból kiestem, újra pásztorságra jutottam, pásztorem - bernek van ideje faragcsálni. Láttam egyik kománknál ostornyelet, de az esztergályozott volt, a közepén egy gomb; ez megtetszett. Gondoltam, én is faragok ilyen gombos botot, hiszen gyerekkoromban faragcsáltam. No, kifaragtam a botot, gombot is rá, de igy nem tetszett. Forgattam, nézegettem, hogy cifrázni kellene, gyűrűt jelöltem a gomb alá, meg fölé is. Akkor igy ni /mutatja/ még egy gyűrűt, de ez szélesebb, erre háló gyütt, fenyőtoboz formára. így aztán egyszerre készen lett az ostornyél. Ez már tetszett, de még bele-belevágtam a cifrába, de majd jobb lesz a másik. A másik nyélre már virágot faragtam,ilyet ni, ágasvirágot, leveleset, meg a nevemet is belevéstem. Itt ni, fönt, a cifra körül nagyon kivéstem; ezt kiöntjük ólommal. Cinkes álommal, de ez nem mindig sikerül... Aztán már bikát is szerettem volna, igen, de hogyan, a bika nem áll meg, hogyan kéne ráfaragni. Akkor gondoltam, ha virágot lehet fejbül, bikát is lehet, pásztort is, kutyát is. De nagy feje lett a pásztornak, itt van. /Mutatja: a kari - kás közepetáján körbe- 10 -
