Magyar Cserkész, 1966 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1966-07-01 / 7. szám
Havas téli reggelen levelet hozott a posta a Magyar Cserkész szerkesztőségére Kanadából. VK tábori visszaemlékezések voltak a borítékban. - No, ezek is előbb küldhették volna! - fortyant fel magában a szerkesztő, miközben kitekintett az ablakon. A szállingózó hópelyhek láttára a boriték eltűnt valahol egy fiók mélyében. Azóta ismét nyár lett. A jubileumi táborra való tekintettel, sok leendő őrsvezetőknek, segédtisztek - nek jövő évig kell várni mig belekóstolhatnak a VK tabor "gyönyörei - be". Nekik szánjuk az alábbi tréfás verset, - mely visszamaradt egy téli reggelről; Tyü ha! Megérkeztünk! EZ a VK. Szertenézünk. Itt egy fa, ott egy sátor. Te, nincsen itt alligátor? Ott a parnok, nagyon komoly - Lesz még ebből egy kis mosoly? Az alvás remek, csak még Kiásandó egy gyökérvég! Az előadás, jaj de kiasz! Azt jegyzel fel, amit akarsz! De aztán jön a vizsgák napja S a kevés Írás a rossz jegyet hozza! Ugyani Hallgass amint mondom -Nem lesz ebből semmi baj, én azt gondolom! Riadói Riadó! - Mi az a riadó? Sötétség körülöttem, pedig nem vagyok alvó. Zászlót keresni? Ilyen abszurdum! Hiszen nincs is egy ilyen momentum! Jaj de jó mégegyszer az alvózsák... Micsoda? Az ébresztőt fújják? 0, hát legalább reggelit kapunk - Nem! Jegyezni fogunk! Háromnegyed öt? Miért vagyunk ébren? Fél óra múlva portyára legyünk készen! Merre menjünk? Három ut van És a jó ut jelzése se itten, se ottan! 0, bárcsak Ausztriába lennénk És jó édes vajas kenyeret ennénk... Nahát, megérkeztünk utunk végére, Visszamehetünk a civilizáció terére. De most mindenre csak bólintsunk rá, Hiszen mindez: a hires V.K.- Persányi Clarisse -- 15 -
