Magyar Cserkész, 1965 (16. évfolyam, 2-12. szám)

1965-02-01 / 2. szám

ViiitSi míéMSAfíiÁ Dr uzoni ZAYZON SÁNDOR A MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG TS. ELNÖKE Sándor bá’ a szén Erdély s7’’"'rit­te. Ott töltötte gyermekkorát.. Ott járta elemi és középiskoláit a sepsi­szentgyörgyi református Székely-Mi­ké Kollégiumban 1808 és 1910 között. Egyetemi tanulmányainak folyta­tására a budapesti Pázmány Péter Tu­dományegyetemre került, ott szerzett tanári diplomát és filozófiai dokto­rátust a Báró Eötvös Kollégium ösztöndíjas tagjaként. Később, 1939-ben, tudományos munkásságának elismeréséül egvetemi magán­tanár lett. Ez eddig még nem cserkészet,. Sándor bá' elmondja, ugv lett cserkésszé, hogy nem is tudott réla, Oyprmpickorában, amint a fenti évszámokból láthatjátok, még nem volt cserkészet, noha Nagybecskerek városa (melynek egyik iskolai ór+íOS-j +,aje először ismertette magyarul B.P. első csarkéezk«nwé+, 1 Erdély neremé*» van. Sándor bá’ cserkészete abból állott, hogv szülei akarata szerint az érettségiig kirándulások formájában bejárta Nagvma­­gvarországot. Az lgazi,még első lénteit tevő magyar aeerkészet,­­tel későkben, az első világháború alatt került. kaoesol atba. Mély benyomást keltett benne a Vöröskeresztnél segédkező cser­készek munkája. Attól kezdve állandósult kapcsolata a mozgalom­mal. 1923-ban szervezőtestületi tag lett. és részt v^tt élete el­ső "igazi" cserkésztáborán, 1924-ben nedig már cserké«ztiszti fogadalmat tett. A rokonszenv és érdeklődés ellenére is "botcsinálta cser­kész" volt az első időben - saját szavai szerint - mert csak elöljáróinak utasítására vette át a 158-as Árpád cserkészcsapét parancsnokságát, lévén az iskolában a legfiatalabb tanár... A többi aztán ment, mint a karikacsanás. Tudjátok magatokról, kedves fiuk és lányok, hogy akit a cserkészet szele meg!egyint, ha látó szeme és érző szive van,nem tud többé hűtlenné válni az eszméhez. Sándor bátyánk ezt tömören és jellemzően igv fejezi ki: "A cserkészekkel való lelki együttélés hatása alatt lettem tanár—cserkészből cserkész-tanár. Tgy vettem részt a Nemzeti Nagytáboron. Ettől, kezdve munkám és esanatom nagyon kibővült. A csapat volt, a kiválogatott tör^s, ezek voltak a fogadalmat tett cserkésztestvéreim, de emellett minden tanítványomat cserkész­testvérként kezeltem. Osztálykirándulásokon ők is csak "Sándor bátyám"-nak szólítottak. A hatás meglepő volt. Tizennyolc évi gimnáziumi tanárságom alatt egyet,1 en tanítványomnak sem kellett elégtelent adnom és egyetlen fegyelmi ügyem sem volt. Ez volt az egyik legszebb cserkészélményem." Cserkészmunkája egyre bővült. A csapatparancsnokság mellé következett az I. kerületi intézőbizottsági tagság, később pe­dig az országos tiszti vizsgabizottság elnöksége, az országos intéző bizottsági tagság és a társadalmi vezetői társelnökség. (folytatás a 18. oldalon)- 7 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom