Magyar Cserkész, 1965 (16. évfolyam, 2-12. szám)
1965-09-01 / 9. szám
I. Marci, a losangelesiek szeretett Marci bá'-ja, már habozott, hogy vájjon még egyszer becsengessen-e, amikor végre lépéseket hallott és aztán kinyilt az ajtó. Kissé borzasán, papucsban és ingujjban ott állt a keresett, akinek kinézése elárulta, hogy délutáni szunyókálásában zavarta meg a nem várt látogató.- Jó munkát! Ne tessék haragudni, kedves Géza bátyám, hogy délutáni nyugalmában zavartam meg, de sürgősen kellene nekem a jótanácsa - és oly szépen mosolygott a jóvágásu fiatal segédtiszt, hogy Géza bá' ingerültsége elpárolgott. Rögtön ráismert s kezet nyújtott:- Szervusz. Kerülj beljebb, Marci; gyere errefelé. És ne vedd észre a szalmaözvegyotthon rendetlenségét, ülj hát le és mond el mi nyomja a szivedet. Persze hogy segitek amennyiben csak tőlem telik - ezzel a karosszékbe tessékelte a legényt, ő meg a divány sarkára ült le.- Nos, halljuk a szót, kezddaz elején.- Kezdem én, Géza bátyám; de hol is volt az eleje? Tetszik tudni ugy-e, hogy a Magyar Cserkészet Vándorkiállításával vagyok most itt New Yorkban? Ma szombat délelőtt jó sok látogatónk akadt; régi amerikások is, de meg amerikaiak is; igy magyarázatokkal, fordításokkal gyorsan telt az idő délig, amikor csak Doromy Gyuszival kettesben maradtunk szolgálatban. Megegyeztünk, hogy elsőnek ő menjen le ebédelni, én meg addig vigyázok az üres termekben cserkészetünk sok szép emléktárgyára, no meg lehet is, hogy valaki tán betoppan. Gyuszi el is ment, én meg kényelmesen letelepedve egy 1912-es évi "Zászlónk"-at kezdetem nézegetni. Lehet, el is bóbiskoltam kicsit a nyári kánikulában, hisz a város zaja is csak zsongásként ért el hozzám. Egyszerre csak lépéseket hallok s ahogy felnézek, felállók, egy galambösz aggastyán áll a pénztárasztalka előtt; olyan egyenes volt a tartása, mint egy gárdatiszté. De olyan sudár magas volt is, úgyhogy a mellette álló leány csak a válláig ért. "Jónapot kívánok. Tessék megnézni a kiállításunkat" mondtam. Akkor lépett mögéjük még két másik férfi a látszott, hogy hozzájuk tartoznak, mert azok is napsütötte arcuak voltak. Az egyik talán negyvenes, a másik velem egyidős lehetett. Igaz, bevallom, nekem a félszemem a mosolygós, almaarcu 16-18 éves leányon volt és bár a divathoz nem értek, de még a ruháját is le tudnám Írni.- Ejgye, Marci, ejnye, - csóválta a fejét tréfás-csufondárosan Géza bá - a lányok és ruházatuk leírása a kimjátéknak egész érdekes változata, főleg a te 23-24 éves korosztályodban. No dehát folytasd - tette hozzá, amikor látta, hogy Marci zavarodottan pislogott.- De belépődíjat csak szednek, kedves barátom? - kérdezte az öregur s mondtam, hogy fejenként egy dollár, kivéve, ha annyi sincsen. Erre- 17
