Magyar Cserkész, 1964 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1964-12-01 / 12. szám
Nesselroth előtt bevághatta volna az útját. Nesselroth uram pedig ravasz ember volt, aki a világért sem árulta volna el, miféle párton van; azaz, hogy el sem árulhatta, mert nem volt ő egy párton sem; gondolta magában, ki tudja mi lesz, hogy lesz, majd a végén tudódik ki: mi az én meggyőzödéseml És hogy ne kelljen sem a magaviseletével, sem a szavával elárulni.a császáriakhoz szit-e, vagy Rákóczihoz, süketnek tette magát és a legöregebb tanácsurat bizta meg, hogy helyettesítse az ügyek vezetésében. 0 maga csak hümmögött és a kezeit dörzsölte, ha kérdeztek tőle valamit. De azért Veres László mégis megkérdezte egyszer, mikor már nagyon bántani kezdte a lelkiismeret, amiért tunyán lebzsel ebben a nagy munkaidőben: "Adja a leányt, vagy nem?" Az öreg ötölt-hatolt, mig végre ő is kérdéssel állott elő: "Mi lenne, ha nem adnám?"- Hát az lenne, - felelte Veres László - , hogy elvenném a kegyelmed akarata nélkül is.- Akkor inkább od'adom, - szólt gúnyosan, - hanem előbb szerezzen a lányomhoz méltón vagy megfelelő rangot, vagy megfelelő vagyont. Nekem egyre megy, akár az egyik, akár a másik.- Nekem megvan az egyik; a vagyon. Tehát szavánál fogom.- Vagyoni Mit ért kegyelmed azon, Veres öcsém uram? Mert a szegény ember a száz forintot is gazdagságnak nézi. S én nem azért gyűjtöttem az gyetlen leányom számára, hogy azt akárki fölmarkolja. Azért hát jöjjünk tisztába, mi az a vagyon?- Majd meglátja, - mondta Laci hencegő hangon, s miután már meglehetősen leolvadtak azok az ékszerek, amelyeket magával hozott /nem tudott bánni a pénzzel/, elhatározta, hogy visszamegy Gyulafehérvárra s elhozza onnan a kincs másik felét. Hadd vakuljon meg tőle az öreg Nesselroth. Pedig Nesselrothnak talán untig elég lett volna az is, ami most van Lacinál. Csakhogy Lacit fölháboritóttá p polgármester modora, s úgy akart neki visszavágni, hogy igazán csattanjon. Hadd lássa a kapzsi nyárspolgár, hogy mit nevez Veres László vagyonnak, s akkor álljon el szeme-szája. Legott útra kelt Gyulafehérvárra; magához vette a hü Dráva kutyát, amelyet soha el nem hagyott; éjjel-nappal vele aludt egy szobában s aranyira megbecsülte, hogy mikor egyszer a szép Agnes valami főbenjáró oknál fogva megrugta a derék állatot, emiatt képes volt rá megneheztelni, s napokig kerülni a házukat. A kutyán kivül csak még a legényét, Boncz Mártont vitte magával,akit Pesten fogadott. Marci vig fickó volt, mindenféle zsirral megkenekezett, roppan svádával és furfanggal megáldott legény, s amellett olyan ostoba arca volt, mint egy birkának. Amint Gyulafehérvárra értek egy nap délben, alig várta Laci, mig beesteledik, hogy a járókelők meggyérüljenek; a legényt beküldte az "Arany medvéhez" s ő maga a kutyával dobogó sziwel ment a leégett városrész felé. Az volna a cifra, gondolta magában, s a hideg verejték kezdte kiverni arra a gondolatra, ha már azóta házat épitettek volna arra a helyre. Azt ugyan nem tették: nem arra való világ van most, házakat épiteni, mikor egyebet se csinálnak, mint örökké pusztitják a házakat. A labanc felgyújtja őket a kurucok elől, s a kuruc a labanc elöl. Azon módon állt a fekete mező, mint mikor utoljára volt itt. Bizonyosan ott van még a jel is, amit az üst mellé szúrt. Szivdobogva nézett szét. A jel nem volt ott. Ej, hiszen megösmerni a nélkül is. De mégis elfogta az aggodalom s mintha tanácsot akarna tőle kérni, önkéntelenül a Drávát nézte. _ 20 _
