Magyar Cserkész, 1964 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1964-01-01 / 1. szám

- Jó, jó, eredj hát lefeküdni. De fordulj ide még egyszer a lámpa felé, hadd lássalak, milyen is vagy.- Várj hát, hadd fésülködjem meg előbb.

A beteg anyóka arca úgyszólván felderült, mig kedves unokájavai enyelgett. Ezalatt Agnes egy köcsög aludttejet hozott be Laci számára és egy nagy karaj kenyeret; Pista tüA relmetlenül szólt a beteghez: - Következik még valami?- Lássuk

csak... a

földek.a pénz, a holmi, a

lábas jószág., nincs egyéb t De igen,igen., a két kedves kutyáin. Nos, kinek hagyjam a kutyámat?

Töprengve hunyta be szemeit egy percre, aztán nyöszörgő hangon mormogta:- A ku - tyákat? Igaz, a kutyákatTUccu diákok, - kiáltott fel majdnem vigan -... a kutyákat nektek hagyom.

Rémletes volt, amint e szavaknál a fogait kivicsorította. A virrasztó rokonok összemosolyogtak, Pista ellenben tisztességtudón felelte:- Köszönjük alásan a jóakaratját, de mirevalók nekünk a kutyák, mikor magunknak sincs mit enni.- Hát miféle szerzet vagytok? Hol kóborogtok itt, hová és miért mentek?- Árvák vagyunk, nincs hova mennünk, nincs kihez fordulnunk, hát a szerencsét keressük.- A szerencsét? - sisszent fel s kezeivel izgatottan kezdett dobolni a tarka dunyha kockáin. - Hátha én vagyok a szerencse? Haldokló vénasszony képében is járhat az. Mit tudjátok ti azt,tacskók! No no, csak vigyétek magatokkal a két kutyácskámat; bizony hasznát vehetitek még, fiacskáim.Ki tudja, mire lesznek jók? Aztán, hogy nem tudjátok mivel tartani? Ej, ej! Bodri! Dráva!-21-