Magyar Cserkész, 1963 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1963-10-01 / 10. szám

/ * 11 / / griff madar volt, oroszlánt akart ezentúl. 0 tökéletesen értette Brunszvik vitézt.- Ne rázd a fejedet - puhitgatta Dobos bácsi. - Aranyélet a kántor élet. Cantores amant humores. A kántorok szeretik a bort. A kántorokat pedig szeretik az emberek. Lám, Mátyás király milyen jó barátságban volt a cinkotai mesterrelI

A cinkotai icce azonban egy csöppet sem csiklandozta a Pista nagyravágyását»' Azzal fenyegette Bobosékat, hogy inkább a vizbe öli magát, vagy leugrik a toronyból.- De hát mi akarsz lenni, édes fiam? - kérdezte szeretettel Dobosné. - Hiszen ón nem erőszakollak semmire. Ne tagadd el, mi voltaképpn a szived kivánsága, s ón rajta leszek, hogy azzá légy.

Pista elpirult, a szemei lázasan csillogtak.- Legelőbb is nemes ember akarok lenni, akkor aztán megmondom a többit.

Dobosné összecsapta a kezeit ijedtében;- Jaj fiam, azzá csak a király tehet meg!- No hát el fogok menni a királyhoz.- Oh, oh te szerencsétlen. Hol szedted magadba ezt a szertelen nagyravágyóst? Ki tanított téged az ilyen hivalkodásra? Elmégysz a királyhoz? Verd ki a fejedből ezt a gondolatot. Azt gondolod te, hogy az csak egy ugrás ide, hogy fel kell huzni a mesebeli bocskort és azt mondani "hipp, hopp ott legyek, ahol a király van". Először azon kezdem, hogy nem is hiszek benne, hogy egyáltalán van király, mert én sohasem láttam. Azt mondják, Becsben lakik. Azt mondom én erre, hogy nincs is Becs nevű város Magyarországon.

Akármennyire lohasztotta az ilyen beszéd, de a külső életben minden csak szitotta. ezt a nagy vágyát. Pokol volt akkor az iskola a nem nemesnek. Pokol volt megtanulni, hogy az Isten mind a maga képére, egyformáknak teremtette az embereket, egyformán adott nekik lelket, hallást, látást, érzést s az emberek eldönthetlen válaszfalakat ópitettek: kis

király az egyik, pária a másik.

Minden lépten-nyomon érezte ezt. S azonfelül gyakran kellett látnia Doboséknál apja gyilkosát, Krucsayt, aki irátt évei számával növekedett a gyűlölete.

Valahányszor Krucsay jött, az a nap mindig a szomorúság napja volt nemcsak ő rá, de Dobosókra is. Csüggedten, lehorgasztott fővel jártak-keltek s a néni bezárkózott a szobájába és sirt.

Pista ilyenkor az ökleit összeszoritotta. Hej, ha ö valaha mißt férfi férfivel szemben állva, kérhetne számot tőle!

Vájjon miért jár ide, mit akarhat s miért szomoritja a jó embereket?

Nem sokáig maradt titokban.-21-