Magyar Cserkész, 1963 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1963-08-01 / 8. szám
Egy kis asztalkán, amely a nagytiszteletü urak előtt áll, ott hever a juta]omdi j$ az Esztike vagy a Magduska kézimunkája. Többnyire valami csekélység, horgolt selyem erszény aprá acélkarikákkal vagy olvasójegy színes gyöngyökkel, aranyszállal kivarrva, de a npgy becsét az adja meg, hogy éppen a leghíresebb professzor leánykája adja. A fiuk legragyogóbb álomiátása sem tudott messzebbre nyújtózkodni ennél. Nagyobb dicsőség eleven diákot nem érhet. Nagy pezsgés, zsibongás eleveníti meg a roppant tért. A kosztoló asszonyok szintén kijönnek ilyenkor s földbe vájt tűzhelyen, üstökben főzik a csatautáni áldomáslakomát. A rotyogás fülbemászó zenévé izmosodik a hevenyészett kemencék tájékán. A szél széles kék szalagokra szaggatva, hurcolja a füstöt, áthuzogatja dévajul a fák lombos koronái közt s a füsttel együtt viszi az ételszagot is, hogy összekeverje az erdei virágok illatával. Nagy konfúzió lehet ez, az erre csavargó méheknek. Az edények között apró hordókban ott a vidám!tó kerti karcos is, mert a bortól válik az ember talpa csiklandóssá, már pedig a nagyerdei csatáknak mindig tánc a vége. Maga a viadal akkép történik, hogy a két legöregebb diák tábort választ az összes diákok közül. Az egyik tábor a "magyar", a másik a "török". (Van olyan esztendő is^ mé| pedig gyakorta, hogy a törököt németnek hívják.) Fölvetnek egy ercpénzt a levegőbe s ha a szüz-Máriás oldala fordul alulra, akkor a török választ legelőbb egy legényt s csak azután a magyar, megint fölvetik a pénzt s a kocka fordulása szerinti elsőséggel válogatják össze a két tábort mindaddig, mig a diákokból telik; természetesen a legkapósabbak az erősek, a hires verekedők és csak legvégén kerül a sor a nyápic, vézna, bagoly-diákokra. Hiszen ezek is jók, legalább arra, hogy ott ténferegjenek a verekedők lába alatt, miközben a hősök néha megbotlanak bennük és elesnek. Mikor a kc't tábor már készen áll, türelmetlenül, harci hevülettől szilajon, a főbíró uram, aki nagy kedvelője e nemes dulakodásnak, háromszor int a csontgombos pálcájával - s erre nosza hajrá - Éktelen lármával és szörnyű csörtetéssel egymásnak rohan a két tábor (a gerundiumoknak persze békesség adassák, itt csak puszta ökölre megy a mulatság). Gyönyörűség elnézni, hogy gabalyodik össze a két tábor, mihelyt összecsap; birokra száll, összeölelkezik, egymást föltaszitja, vagy földre gyűri, hogy hömpölyögnek, száz meg száz tarka képét mutatja a viadal valami őskori csatának, - mig végre az öregek nagy^hahotája között megfutamodik vagy a magyar vagy a török, s most már a győztes fél emberei között kezdődik a vitézi torna, amely minden évben olyanformán ment eddig is, mint történetünk idejében. A főbíró uram az összesereglett győzőknek azt mondta:- Derék gyerekek vagytok, jól viseltétek magatokadé, most már lássuk, ki köztetek a legerősebb? Lépjen elő. Ha a győzők között van a tavalyi "fortissimus" (a legerősebb),altkor az lép ki a porondra, ha nincs köztük, akkor az, aki legerősebbnek érzi magát. De az idén köztük volt a fortissimus, a Beke Miklós és előállott. Nagy hérihorgas fickó volt, felgyürt karjain plpaszárnyi vastagságban tündököltek az erek. Az inge szétszakadt a mellén a mai viaskodásban s kilátszott a nyaka, olyan, mint a bikáé, olyan, ami még Debrecenben is tulságig vastag.- Hová való, amice? - kérdezte ő kegyelme a főbirő uram.- Habára. (Hűm, - súgta a fóbiró Lázár Kristóf tanácsbelinek - alighanem az a bizonyos kábái asszony az anyja.)- folyt. köv. -- 22
