Magyar Cserkész, 1963 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1963-08-01 / 8. szám
PILLANATKÉPEK TÁBORI (2) A tábor első napjainak egyik délelőttjén hirtelen sürü, sötét ,eső felhők borították el az eget. Eleinte nem nagyon törődtünk ezzel, de egyre feketébb és feketébbnek tűnt minden, mig végre a hegyeket mar nem is láthattuk. Délután ■+ éra köríil csöpögni kezdett, majd pár perc múltán úgy rázendített, hogy valóságos zápor volt. Mintha dézsábél öntötték volna, úgy ömlött a viz. Ha csak viz lett volnál... Egyszer csak plinkl, valami a fejünkhöz vágódott. (/'Hát ez a kedves fa már megint vesztegeti a bogyóit" - mondja valaki) - Klakkl Most meg a hátunkra. Plink, klakk, plank, plunk} Hát nem bogyó ez, hanem jégl Kimondott, komoly jégeső. Egészén fehér lett a föld a diónagy - ságu jégdaraboktól. S mi nem is mehettünk be a sátorba, mert csakhamar befolyt a viz és vadul kellett árkolni a most egy kicsit "puhább kőkemény földben". Mire jól kimélyitettük az árkokat és a beázási veszély elmúlt, természetesen az eső is elállt, s már alig csepegett. Mindenesetre levettük csurom viz ruhánkat és jól betakaróztunk, nehogy megfázzunk. Őrsönként énekeltünk, tréfálkoztunk és főleg nevettünk.Mire teljesen elállt az eső, kimentünk népijátékokat játszani. Mindannyian boldogok voltunk, hogy újra megálltuk helyünket, mint ahogy az magyar cserkészekhez illik. "Gödöllői Jamboree"-nk egyik jellegzetessége az a sok népdal volt, melyeket a magyar parancsnokság tanított a "világ minden részéről" érkezett cserkeszeknek. Regős tudásunk igy lényegesen ki is bővült. Ezt természetesen viszonozni is kellett és ezért minden világrész őrsvezetője előadást tartott arról a kontinensről melyet képviselt. Világrészük egyik viseletébe felöltözve meséltek az ottani érdekesebb szokásokról. így vonultak át gondolatainkban a Tahiti-i "hula-hulázó" lányok, majd az ausztrál ősemberek, amint vadul táncoltak a halottak sírjai felett. - Afrikában megcsodáltuk a különböző állatokat és különféle népzenéket: a kicsiny pigmeusokat (mindjárt ide ajánlót'ták a tábor néhány "alacsonyját"), meg az óriási Vatusikat, (most pedig a nagyra nőitekre került a sor). Mikor áz.Amerikáról szóló előadást hallgattuk, mindenki önkéntelenül fejét tapogatta, nem skalpol - ták-e meg ezek a vadak a nagy mesélés közben? Végül az egzotikus Ázsiát képzeltük el magunkban. A végtelenül kedves japánokat, a ferdeszemü kinaikat, a hindukat, törököket, arabokat . Mindenki megállapította, hogy sokkal érdekesebb igy tanulmányozni a népeket,mint az iskolában.- 6 - - - -