Magyar Cserkész, 1963 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1963-08-01 / 8. szám

PILLANATKÉPEK TÁBORI (2) A tábor első napjainak egyik délelőttjén hirtelen sürü, sötét ,eső felhők borították el az eget. Eleinte nem nagyon törődtünk ezzel, de egyre feketébb és feketébbnek tűnt minden, mig végre a hegyeket mar nem is láthattuk. Délután ■+ éra köríil csöpögni kezdett, majd pár perc múltán úgy rázendített, hogy valóságos zápor volt. Mintha dézsábél öntötték volna, úgy ömlött a viz. Ha csak viz lett volnál... Egyszer csak plinkl, valami a fejünkhöz vágó­dott. (/'Hát ez a kedves fa már megint vesztegeti a bogyóit" - mondja valaki) - Klakkl Most meg a há­tunkra. Plink, klakk, plank, plunk} Hát nem bogyó ez, hanem jégl Kimondott, ko­moly jégeső. Egészén fehér lett a föld a diónagy - ságu jégdaraboktól. S mi nem is mehettünk be a sátorba, mert csakhamar befolyt a viz és vadul kellett árkolni a most egy kicsit "puhább kőkemény földben". Mire jól kimélyitettük az árkokat és a beázá­si veszély elmúlt, természetesen az eső is elállt, s már alig csepegett. Mindenesetre levettük csurom viz ruhánkat és jól betakaróztunk, nehogy megfázzunk. Őrsönként énekeltünk, tréfálkoztunk és főleg nevettünk.Mire tel­jesen elállt az eső, kimentünk népijátékokat játszani. Mindannyian boldogok voltunk, hogy újra megálltuk helyünket, mint ahogy az magyar cserkészekhez illik. "Gödöllői Jamboree"-nk egyik jellegzetessége az a sok népdal volt, melyeket a magyar parancsnokság tanított a "világ minden részé­ről" érkezett cserkeszeknek. Regős tudásunk igy lényegesen ki is bő­vült. Ezt természetesen viszonozni is kellett és ezért minden világ­rész őrsvezetője előadást tartott arról a kontinensről melyet képvi­selt. Világrészük egyik viseletébe felöltözve meséltek az ottani ér­dekesebb szokásokról. így vonultak át gondolatainkban a Tahiti-i "hu­­la-hulázó" lányok, majd az ausztrál ősemberek, amint vadul táncoltak a halottak sírjai felett. - Afrikában megcsodáltuk a különböző állatokat és különféle népzenéket: a kicsiny pigmeusokat (mindjárt ide ajánlót'­­ták a tábor néhány "alacsonyját"), meg az óriási Vatusikat, (most pe­dig a nagyra nőitekre került a sor). Mikor áz.Amerikáról szóló elő­adást hallgattuk, mindenki önkéntelenül fejét tapogatta, nem skalpol - ták-e meg ezek a vadak a nagy mesélés közben? Végül az egzotikus Ázsiát képzeltük el magunkban. A végtelenül kedves japánokat, a ferdeszemü kinaikat, a hindukat, törököket, ara­bokat . Mindenki megállapította, hogy sokkal érdekesebb igy tanulmányoz­ni a népeket,mint az iskolában.- 6 - - - -

Next

/
Oldalképek
Tartalom