Magyar Cserkész, 1962 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1962-01-01 / 1. szám
(folytatás) Alsőör szintén, - talán mert nincsen főút mellett - , megmaradt magyar településnek. Az alsóőriek szintén gazdálkodók, de a fiatalság nagy része innen is hétközijén Bécsben dolgozik. A falu jellegzetes dunántúli magyar település. A plébánia előtt kiszállva az autóból, itt is egy más világba kerültünk. Nagy dolog, hogy van a szabad földön is egy pár olyan hely, ahol nem hallunk mást, csak magyar szót, ahol tornácos kis magyar parasztházak vannak, a házak előtt kis virágos kert, s az ablakokban mindenütt muskátli virágzik. A papiakkal szemben áll egy gyönyörű márvány hősi emlékmű, melyet az A- merikában élő alsóőriek segitségével emeltek az első világháborúban elesett hőseik emlékére. Erre az emlékműre került rá két márványtábla a második világháborúban elesettek neveivel. Mind magyar nevek. A felirás a talapzaton szintén magyar. Az alsóőriekkel volt már az idén egy élményem. Január végén az osztrák keresztény néppárt járási vezetősége Tarcsafürdőn nagy bált rendezett. Ezen a bálon, mint eddig is minden évben az itt élő három népcsoport, a németek, a horvátok és a magyarok tánccsoportjai a szünetben táncbemutatót tartottak. Az idén az alsóőri ténccsoport lépett fel Tárcsán. Éjfél után nekiindultam, hogy megkeressem alsóőri magyarjaimat, meg is találtam őket a kisteremben. Nem érdekelte őket a nagy teremben folyó tánc, ők magyarul mulattak. Egyszercsak felhangzott ajkaikon a nóta: "Vasmegyei legény vagyok, Vas megyében születtem Kis koromtól nagy koromig benne felnevelkedtem, Ha a Tisza, ha a Duna bazsarózsát teremne, Minden szőke, barna kislány csak magyar legényt szeretne.." Amikor ez a vidék még Vas megye volt, ezek a fiatalok még nem éltek, sőt még a szüleik is fiatal emberek voltak. Ők már egy más világban nőt* , , tek fel, de szivükben még benne él, hogy ők magya-Ori leanytanc rok, és erre büszkék. Magam is vasmegyei vagyok, igy ez a nóta könnyet csalt a szemembe. Utunk Alsóőrről tovább visz Felsőőrre. Itt még csak egy két eredeti felsőőri egyéniségről szeretnék megemlékezni. Ezek az emberek nem voltak hősök, nem ékesiti mellüket semmiféle kitüntetés, szobáik falén nincsenek dicsérő okiratok, de a maguk nemében mégis hősök ők, az itteni magyarság csendes hősei. A legöregebb közülük Farszky Tibor bácsi, aki itt él már negyven éve. Első világháborús honvéd főhadnagy volt. Itt nősült meg Felsőőrön 1919-ben , párja Debrecen környékéről idekerült tanitónő, aki itt még harminc évig tanitotta a kis felsőőri nebulókat a magyar ABC-re. Tibor bácsi pedig színdarabokat rendezett, tánccsoportot szervezett, minden áron próbálta a magyarságot megmente---------OsiAexji mohaik---------10-