Magyar Cserkész, 1962 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1962-01-01 / 1. szám

-völgyi nagybácsi. Fiával, Heinivel jött hozzánk, ez érdekelt engem legjobban! Tizenhatéves volt akárcsak én, együtt járunk majd iskolába, egy osztályba, érthető tehát, hogy kiváncsi voltam. - Még sohasem láttuk egymást. Atyja néhány hete levelet irt apámnak, hogy Heinit nálunk szeretné elhelyezni kosztosnak. A fiú eddig Innsbruckban végezte az öt osztályt - Írja. Most azonban Bécsbe akarja küldeni, hogy a szűk hegyek közül a nagy világba kerülve, más vidékkel és más emberekkel is megismerkedjék. Makk-egészséges és elég jó fiú is...

Papa azonnal igennel válaszolt. Heini tehát velünk fiukkal megosztja majd szobánkat. Engem természetesen meg sem kérdeztek tetszik-e ez az intézkedés. Amikor nem-tetszésemet akartam kifejezésre juttatni, apám letorkolt. Nem szólhattam többet, igy magamba fojtottam keserűségemet. Miért is kell nekem egy ostoba tirolival a szobámat megosztanom. Sőt még a városba is magammal kell cipelnem ezt a falusi libát! Az osztályban mindenki rajtam fog mulatni.

Ez a kedvetlenség azonban most gyorsan lelohadt, kíváncsiságom meg egyre nőtt. - "Elég jó fiú is" - ezt irta az apja!

Ezt én el- is hiszem! Nem is lehet ez másképpen egy elmaradt falusinál! - Meg kell ismernie a nagyvárosi életet, nehogy egyoldalú legyen! Hohát, erről az osztály majd gondoskodik. Ők értik igazán csak az életet! Ehhez én is segítek, - egyenlőre csak óvatosan és mérsékelten, - mert hát rokonom, és sohasem lehet tudni, mit mond el itthon. - De azért pompásnak Ígérkezett egy ilyen tapasztalatlan fickóval lépésben megismertetni a nagyvárosi életet...

Tehát ez a Heini végre itt van! Ennél a gondolatnál egyszerre elvesztettem eddigi nyugodtságomat. Felrohantam a lépcsőm, s szinte magammal vittem az ajtót. Az előszobában két szőrmekalap lógott és két vászonkabát. Belülről kihallatszott a szüleim beszélgetése, amelybe egy mély basszus vegyült. - Megálltam, és egy ideig hallgatództam... - ekkor kilépett anyám. Amint megpillantott, szélesre tárta az ajtót, és betuszkolt. A nagybácsi az asztalnál ült és pipázott. Szürke ruha volt rajta. Ébenfekete szakálla dúsan keretezte élesmetszésü arcát. Amikor meglátott, felállt, hogy üdvözöljön. Jóságos mosollyal nyújtotta kezét, és mély hangján csak ennyit mondott: Szervusz, Frici! Fogadd jó sziwel Heinimet!

De hát hol is van Reini? - Körülnéztem, de nem láttam. A- nyánk a szoba felé mutatott, és már indult is, én meg követtem.- Heini ágyánál állott, éppen mosakodott. Már az ingét gombolta.

Némán néztem végig rajta, majd kiesett a szemem, úgy bámul-15-